Póta: bravúr után búcsú

SZ. M.SZ. M.
2004.05.28. 20:42
Címkék
Továbbra is jó formában versenyez Póta Georgina, hiszen alig egy héttel a dél-koreai nemzetközi bajnokságon produkált bravúrjai után újabb nagy skalpot sikerült begyűjtenie.
A szenvedő fél ezúttal a japán Konisi An volt. A világranglistán 49. helyen álló ázsiai szinte végig csak szaladt a nála 22 hellyel hátrébb rangsorolt magyar után, s bár 3:3-nál sikerült kiegyenlítenie, a mindent eldöntő hetedik szett már egyértelműen a Statisztika fiatal válogatottjáé volt.

Póta Georginának kifejezetten jól megy az ázsiai ellenfelekkel szemben (fotó: Farkas József)
Póta Georginának kifejezetten jól megy az ázsiai ellenfelekkel szemben (fotó: Farkas József)
Póta Georginának kifejezetten jól megy az ázsiai ellenfelekkel szemben (fotó: Farkas József)
A folytatás aztán már nem alakult ilyen jól, ugyanis az amerikaiak Kínából honosított klasszisa Gao Jun nem sok esélyt adott Pótának, aki így nem tudta beverekedni magát a nyolcaddöntőbe, s ugyancsak búcsúra kényszerült a Boros, Póta horvátt, magyar kooperáció is, miután a selejtező második fordulójában kikapott egy tajvani duótól.





ITTF Pro Tour, 5. állomás, szingapúri nemzetközi bajnokság, Szingapúr
(a pénzdíj: 90100 dollár)

Nők. Egyes. Selejtező. Póta–Szim Kaj-hszin (szingapúri) 4:0 (5, 3, 3, 4), Póta–Lingling (indonéz) 4:0 (6, 7, 7, 9). A 32 közé jutásért. Póta–Konisi (japán) 4:3 (–10, 10, 9, 9, –7, –6, 7). A 16 közé jutásért. Gao Jun (amerikai)–Póta 4:0 (9, 1, 6, 5). Páros. Selejtező. Boros, Póta (horvát, magyar)–Li Eun Szil, Jun Dzsi Hje (dél-koreai) 3:1 (9, 7, –9, 8), Huang I-hva, Lu Jun-feng (tajvani)–Boros, Póta 3:2 (8, 8, –13, –7, 3)
Legfrissebb hírek

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
6 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
28 perce

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
38 perce

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
1 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
2 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
2 órája