Kabajeva – ötödször?

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2004.06.03. 22:06
Címkék
Hogy jól jött-e a magyarok számára az, hogy tavaly szeptemberben olimpiai kvalifikációs világbajnokság házigazdája volt Budapest?

Akkor úgy tűnt, a lehető legjobb "húzással" állt elő a magyar szövetség, ám a történtek alapján (nem sikerült olimpiai kvalifikációt kivívni) már nem mernénk ezt olyan biztosan kijelenti. Ráadásul a világbajnokságon szereplő magyar versenyzők közül Haris Brigitta, Daróczi Petra és Mészáros Zsófia – időszakosan vagy végleg – búcsút intett a sportágnak, csak Kiss Katalin maradt "mutatóba" a világbajnoki csapatból.
Akkor ő nyújtotta a legjobb eredményt a magyar versenyzők közül, s ez, meglehet, a pénteken kezdődő kijevi Európa-bajnokságon sem lesz másként – igaz, lányainktól (Kiss Katalin, Királyvári Nikolett, Benyó Fruzsina és a tartalék Zsidi Orsolya) elsősorban a tisztes helytállás várható el az ukrán fővárosban.
A kontinensviadalon 27 ország 92 versenyzője lép majd szőnyegre, és az athéni olimpia közeledtével szinte biztos, hogy remek formában versenyeznek majd a legjobbak. Ezúttal mindössze két számban (csapatverseny és egyéni összetett) osztanak érmeket, szerenkénti finálékra majd csak a 2005-ös Európa-bajnokságon kerül sor. A szabályok szerint a csapatverseny alapján a legjobb 26 ritmikus gimnasztikázó, ám nemzetenként mindössze két versenyző vehet majd részt az egyéni öszszetett döntőben.
Az egyéni összetett címvédője az orosz Alina Kabajeva, aki ezúttal is a legnagyobb esélyese a viadalnak, ráadásul sporttörténelmet írna azzal, ha sorozatban ötödször lenne a kontinens legjobbja. Persze ez nem lesz olyan egyszerű, hiszen a házigazdáknak egy hasonló kvalitású versenyzőjük van, Anna Besszonova személyében. Az ukrán "hattyú" már a budapesti világbajnokságon csodálatosan szerepelt, és a bírókkal ellentétben a szakmában többen is jobbnak látták őt orosz riválisánál. Ám mivel pontozásos sportágról van szó, előfordulhat olykor, hogy más érdekek érvényesülnek. Így az is megeshet, hogy nevető harmadikként a szintén orosz Irina Csascsina lesz a befutó… A csapatversenyben Oroszország, Ukrajna és Fehéroroszország vetélkedése várható, ám bízzunk benne, hogy ez az Európa-bajnokság is tartogat majd nem mindennapi meglepetéseket.

A magyar csapat: Kiss Katalin, Királyvári Nikolett, Benyó Fruzsina, Zsidi Orsolya (tartalék). A PROGRAM. Június 4., péntek: csapatverseny, 1. rész. Június 5., szombat: csapatverseny, 2. rész. Június 6., vasárnap: egyéni összetett
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Ódor Lajos evezős olimpikon

Egyéb egyéni
7 perce

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
22 perce

Huszti András Romániában folytatja pályafutását – NS-infó

Légiósok
24 perce

Újabb öt évig Markovits László irányítja a Vasas SC-t

Egyéb csapat
32 perce

Gyász: elhunyt Soltész Gréta, korábbi válogatott atléta

Atlétika
1 órája

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
1 órája

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
1 órája

Lovassy Rómeó nem jutott döntőbe a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik