Vajda hálás Toronyainak

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
2004.07.16. 21:04
Címkék
Júniusban Vajda Attila "megremegtette" a Maty-éri pálya víztükrét. A Démász-Szeged kenusa ugyanis akkorát üvöltött a hajójában, hogy talán még Makón is hallották a hangját. A 21 esztendős versenyző nem dühében kiabált  épp ellenkezőleg!
Vajda 1000 méteren Joób Márton ellenében megnyerte az olimpiai szétlövést, és ez azt jelentette, hogy a hosszabbik egyéni számban ő képviselheti színeinket az ötkarikás játékokon.
Huszonegy esztendősen, szinte a semmiből előlépve!
– Valóban a semmiből léptem elő – mondta a Dunavarsányban edzőtáborzó Vajda. – Májusban az első válogatón B-döntős voltam, ráadásul ott is csak a harmadik helyet tudtam megszerezni. Így ha valaki akkor azt mondja nekem, hogy augusztusban én utazom az olimpiára, jót nevettem volna rajta.

Vajda Attilának nem lehet más álma, mint a döntôbe jutás (Fotó: Meggyesi Bálint)
Vajda Attilának nem lehet más álma, mint a döntôbe jutás (Fotó: Meggyesi Bálint)
Vajda Attilának nem lehet más álma, mint a döntôbe jutás (Fotó: Meggyesi Bálint)
– Ehhez képest megnyerte a második válogatót.
– Magam is meglepődtem. És tudja, hogy minek köszönhettem ezt a sikert? Annak, hogy Toronyai László nem jött le az egyik edzésre.
– Kifejtené ezt?
– Én Szegeden Kása Ferenc irányítása mellett dolgoztam, ám Pulai Imréék trénere, Szabó Attila gondolt egy nagyot és megkereste az edzőmet, mi lenne, ha összeültetnének bennünket Toronyai Lászlóval az U23-as Európa-bajnokságra. Az edzőm belement, és mint kiderült, egészen jól lapátolunk együtt. Aztán az egyik nap, azt hiszem, valami vizsga miatt Laci nem jött le edzeni, és nekem egyesben kellett tréningeznem. Akkor derült ki, hogy nem is vagyok olyan elveszett az egyes hajóban.
– Az olimpiára utazó kenusok, ön kivételével, a Csepelen tréningező Ludasi-csapatból kerültek ki. Nem jelent problémát, hogy egyedül készül?
– Nem vagyok egyedül. Dunavarsányban van az ifjúsági és a juniorválogatott, s természetesen velem van Toronyai Laci is, akivel jól kiegészítjük egymást a felkészülésben.
– Igaz, ön a poznani U23-as Európa-bajnokság helyett az olimpiára tréningezik.
– Lényegében nincs különbség, mindketten a legtöbbet akarjuk kihozni magunkból.
– Hogy zajlik egy napja?
– Rengeteg munkával. Az alapozó időszaknál járunk, nagy fizikai terhelést kapok, emellett amolyan technikai igazításokat végzünk. Nagyon jó például, hogy Dunavarsányban több szeles napot is megéltünk, így azt is tudtuk gyakorolni, hogyan alkalmazkodjam majd az athéni körülményekhez.
– Az edzőjével beszélgettek már arról, hogy milyen célokkal utazhat ki az olimpiára?
– A nagy álmom, hogy a döntőbe kerüljek, a fináléban pedig bármi előfordulhat. Még az is, hogy a kilencedik idővel kvalifikáló versenyző lesz az első. Megvallom őszintén, egyelőre még abból sem ocsúdtam fel, hogy megszereztem az olimpiai indulás jogát. Megfoghatatlan érzés, ilyenkor mondom azt, hogy az eddig átélt összes fizikai fájdalom nagyon is megérte.

Szavazás

Elégedett kajak-kenusaink athéni eredményével?

---- V ---- A
Legfrissebb hírek

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
28 perce

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
35 perce

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
51 perce

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
1 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
1 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
1 órája

Videó: ezzel a góllal búcsúztatta Kanada Dél-Afrikát

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik