Európában a legjobbak

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2004.07.24. 21:11
Címkék
A Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina páros nemzetközi megítélése az elmúlt négy esztendőben semmit sem változott, folyamatosan a világ legjobbjai között tartják számon a Sydneyben a dobogóról drámai mérkőzés végén lecsúszó kettőst. Ennek legújabb bizonyítéka az athéni olimpia most közzétett kiemelési rangsora, amelyben a legjobb európaiként a hatos számot kapták a mieink.
"Nagyon vártuk, hogy hová rangsorolnak bennünket, mert ez a sorsolásnál is fontos lehet – reagált a hírre Tóth Krisztina. – Mindent összevetve a hatodik helyet reálisnak érzem, mi is körülbelül ide tettük volna magunkat. Viszont engem személy szerint meglepett, hogy a szingapúri Jing Jin Hong, Li Jia Wei duót a negyedik helyre tették, hiszen ők viszonylag kevés párost játszottak együtt, bár az is igaz, hogy az ázsiai versenyek eredményeit nem mindig tudom figyelemmel kísérni."

A Tóth Krisztina (balra), Bátorfi Csilla páros továbbra is az elitklub tagja
A Tóth Krisztina (balra), Bátorfi Csilla páros továbbra is az elitklub tagja
A Tóth Krisztina (balra), Bátorfi Csilla páros továbbra is az elitklub tagja
A kilencszeres Európa-bajnok természetesen azonnal "osztott-szorzott", számba vette a leendő ellenfeleket, s ez ügyben felemás érzései vannak: "Az első forduló nekünk mindig nehéz, ugyanis kiemeltként olyan ellenfelet kapunk majd, aki már játszott előtte egy mérkőzést, így talán beütötte a termet, nekünk pedig az lesz az első tétmeccsünk. Ha azon túljutunk, akkor viszont a vetélytársak játékereje igencsak széles skálán mozog, a nyolcaddöntőben például ugyanúgy megkaphatjuk a nekünk nagyon kedvező stílusban játszó orosz Ganyina, Palina duót, mint a jóval nehezebbnek ígérkező hongkongi Lau Suj-fej, Lin Ling kettőst. Ha pedig odáig eljutunk, a negyeddöntőben legszívesebben a szingapúri Jing Jin Hong, Li Jia Wei egységet látnám ellenfelünkként."
Természetesen nemcsak párosban, hanem egyesben is elkészült a kiemelési lista, s ennek alapján Tóth Krisztina kifejezetten pechesnek mondhatja magát, ugyanis – írd és mondd – egyetlen világranglistaponttal került a fehérorosz Viktorija Pavlovics mögé, ami azt jelentette, hogy kicsúszott az első tizenhatból, a 17. Ötszörös Európa-bajnokunk azonban emiatt sincs elkeseredve, ugyanis – mint elmondta – ez mindössze annyi hátrányt jelent a számára, hogy egy fordulóval korábban kell bekapcsolódnia a küzdelmekbe, s ez a plusz egy mérkőzés talán még jól jöhet a párosnak is. Az egyesben is érintett Bátorfi Csillát egyébként a 26., Fazekas Máriát pedig a 34. helyen rangsorolták. ---- A ---- F
Legfrissebb hírek

Száz kilogrammos súlyok meccsnapokon? Miért is ne?

Minden más foci
3 perce

Bakonyi stoplinyomok – Ha a tinédzserek tűzbe jönnek...

Hátsó füves
32 perce

Imre Bence állítja, nem egyezett meg a Veszprémmel

Kézilabda
36 perce

Véget ért az évtizedes bürokratikus rémálom, megépülhet a Cagliari új stadionja

Olasz labdarúgás
43 perce

Heimir Hallgrímsson: Ez lesz a legnagyobb meccsem ír kapitányként

Foci vb 2026
53 perce

A győzelembe menekülne a Vasas röplabdacsapata

Röplabda
1 órája

Eb 2028: Cardiffban lesz a nyitómeccs, a Wembleyben a döntő

Minden más foci
1 órája

NBA: Jokics 55 pontot szórt, Curry 46-tal vezette győzelemre a Warriorst

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik