A megnyitó helyett is edzettek

2004.08.13. 22:40
Címkék
"Tizenegyes számmal: Steinmetz Barnabás" - bömbölte a műsorközlő (persze angolul), és a parton egy, az önkéntesek mezébe bújt, kissé elhízott úr fellépett a pódiumra, majd előírásszerűen körbeintegetett.
Biros Péterért aggódhatunk
Biros Péterért aggódhatunk
Biros Péterért aggódhatunk
Biros Péterért aggódhatunk
Biros Péterért aggódhatunk
Biros Péterért aggódhatunk
Eközben Steinmetz Barna a medencében melegített, avagy a csütörtökön, késő este tartott tréning során üzemelték be a pólóhelyszínt a hazaiak. Hogy a nagytáblát és az időmérést is tudják gyakorolni, a mieink két komoly negyedet játszottak a házigazdák együttesével - azért csak ennyit, mert mindkét oldalon akadt néhány sérült és beteg, náluk az egyik kapus, Reppasz és az első számú center, Vlontakisz, nálunk pedig a belázasodott s inkább a faluban maradó Benedek Tibor, továbbá a csupán mártózásra vállalkozó Biros Péter.
Azon túlmenően, hogy a nagytábla szerint orosz-horvát találkozó zajlott, a névsorok megjelenítését pedig a görög és az olasz női válogatott tagjaival tesztelték, jó kis meccs zajlott alant. A szép gólok estéjén 0-2-ről 8-6-ra fordítottunk, hat akciógólunk biztatónak tűnt, azért köhenthettünk csupán néhányat, hogy hatból csak két hátrányt tudtunk kivédekezni, igaz, hat a hat ellen jól szűrt a védelem. (Azt továbbra sem lehet tudni, hogy a Budapesten karcsonttörést szenvedett Vlontakisz felépülése csodaszámba menő módon befejeződik-e a rajtig - mindenesetre egy ízben, amikor véletlenül a centerünkön ragadt, a harcot követően fájdalmas arccal vonult cserére.)

Ami a mieinket illeti, bár a 15-i kezdés elvben megengedné, Kemény Dénes úgy döntött, nem vonulnak fel válogatottjaink a megnyitón: a halálcsoport túlélése mindennél fontosabb, márpedig ennek nem igazán záloga az ünnepséget megelőző várakozás (1 óra 40 percig tartott az összes náció bemenetelése), valamint a hazajutás vontatottsága. Ehelyett még kora este is edzett a csapat, igaz, a falu tornatermében súlyzózott és a helyi medencében tréningezett, minthogy a megnyitó délutánján és estéjén megállt az élet, azaz külső helyszínre lehetetlenség eljutni. Két órát így is gyűrték magukat az urak, aztán tévén nézték a ceremóniát, Kemény pedig az igazán fontos kérdésekkel kapcsolatban annyit mondott: "Bízunk abban, hogy Benedek Tibi és Biros Peti játszhat majd a szerbek elleni összecsapáson."
Legfrissebb hírek

Elkezdődött a férfi kézilabda-válogatott új korszaka

Kézilabda
30 perce

Menesztették az Udinese vezetőedzőjét a Roma elleni zakó után

Olasz labdarúgás
33 perce

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
43 perce

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
1 órája

Emil Nielsen tagadta a távozásáról szóló pletykákat

Kézilabda
1 órája

Nagy Benedek lelkének jót tesz, hogy klubjában érzi a bizalmat, ebből a válogatott is profitálhat

Kézilabda
1 órája

FIFPro: hat világbajnok spanyol jelölt az előző idény álomcsapatába

Minden más foci
1 órája

Pat Cortina lett az olasz férfi hokiválogatott szövetségi kapitánya

Jégkorong
2 órája