Kubai vár Balzsay Károlyra

2004.08.13. 22:27
Címkék
Eljött az igazság pillanata, sorsoltak Athénban, így mostantól már van értelme esélyeket latolgatni az olimpia ökölvívótornája kapcsán.
Balzsay Károlynak lesz dolga bôven
Balzsay Károlynak lesz dolga bôven
Balzsay Károlynak lesz dolga bôven
Balzsay Károlynak lesz dolga bôven
Balzsay Károlynak lesz dolga bôven
Balzsay Károlynak lesz dolga bôven
Kezdjük azzal, hogy az eredetileg 284-esre tervezett mezőnyből már korábban kihullott két kenyai (David Munyasiának pozitív lett a doppingtesztje, Suleiman Bilali pedig még odahaza megsérült, amikor megtámadták, és kirabolták…), utolsóként pedig a 64 kilós ukrán Eb-ezüstérmes Igor Pascsuk is követte őket, miután átesett a súlyhatáron - visszaeső, hiszen a februári kontinensviadal döntője előtt is volt rajta néhány deka plusz.
A magyarok mind rendben bemértek, és az egyetlen Balzsay Károlyt leszámítva a sorsolásukkal sem lehetnek elégedetlenek. A 75 kilós Eb-második a mieink közül elsőként már ma bemutatkozik, és nem is a tunéziai Mohamed Szahrauival van a probléma, hanem a második körben vélhetően következő kubai Yordanis Despaignéval. Ha őt is túlélné a Vasas-Rica Hungária profik közé tartó bunyósa, akkor pedig az előolimpia győztese, az amerikai Andre Dirrell várna rá. Emberes feladat!

Lényegesebben jobb lehet a kedve Bedák Pálnak (48 kg), aki sorrendben az azeri Dzsejhun Alijev (szerdán), majd a török Atagün Yalicinkaya ellen bokszolhat (mindkettőt megverte az idei Eb-n), majd az ügyes olasz Alfonso Pintóba futhat bele az éremért. Nem reménytelen a helyzete, sőt! Bátyja, Zsolt (54 kg) hétfőn az előolimpián legyőzött mexikói Abner Mares-Martínezzel indít, majd a plovdivi kvalifikációs torna fináléjában levert ukrán Makszim Tretyakkal folytathatja. A dobogó előtt aztán jöhet az azeri Agaszi Mamedov, aki több nemzet színeiben állt már vb- és Eb-dobogón.
Vb-bronzérmesünk, Káté Gyula (60 kg) hétfőn a dél-koreai Bek Dzsong Szubbal csap össze, majd mauritiusi vagy mongol bunyóssal meccselhet, és csak ezután futhat bele nevesebb riválisba, az idei Eb-döntőt vívó bolgár Dimitar Sztilianov és török Aydin Selcuk csatájának győztesébe. A nagy Mario Kindelán Kubából a másik ágra került. Balog Vilmos (69 kg) áldhatja a szerencséjét, hiszen egyfelől erőnyerő, és csak csütörtökön, a nyolc közé jutásért kezd, de a parádés nevű kolumbiai Juan Camilo Novoa Aguinaga sem tűnik megrághatatlan falatnak, és az éremért máris érkezhet a Sydneyből olimpiai bronzérmes moldovai Vitali Grusac, aki kapott már ki Balogtól. Reméljük, most is így jár…
Legfrissebb hírek

A Sassuolo otthonában ért véget a Firenze nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
16 perce

Emil Nielsen tagadta a távozásáról szóló pletykákat

Kézilabda
31 perce

Nagy Benedek lelkének jót tesz, hogy klubjában érzi a bizalmat, ebből a válogatott is profitálhat

Kézilabda
44 perce

FIFPro: hat világbajnok spanyol jelölt az előző idény álomcsapatába

Minden más foci
56 perce

Pat Cortina lett az olasz férfi hokiválogatott szövetségi kapitánya

Jégkorong
1 órája

NB II: Diósgyőri VTK–Kecskeméti TE: fordítottak a vendégek

Labdarúgó NB II
1 órája

Tenisz: bravúr a hatszoros első a spanyolok ellen

Utánpótlássport
1 órája

Világcsúcsok születtek férfi 85 kg-ban mindkét fogásnemben és összetettben is a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
2 órája