Kajak-kenu: Vajda Attila 2. és döntős

2004.08.25. 07:56
Címkék
Kenu egyesünk, Vajda Attila az első futamban másodikként, de a hármas pályán evezhetett, kettővel mellette a cseh Martin Doktor. Olimpiai újoncunk, akinek az athéni játékok az első felnőtt világversenye jól jött el a rajttól. Ötszáznál a cseh és a görög hajó fej-fej mellett halad, mögöttük féllel lemaradva Vajda. A többiek látószögön kívül, egyelőre. A döntőbe itt is az első három hajó jut. Vajda hétszázötvennél már vezet! A görög kiesett ebből a külön versenyből, a fiatal magyar a rutinos, klasszis Doktorral (!) meccsel a futamgyőzelemért! Igazi presztízscsata, amelyből a cseh kenus jön ki jobban, persze nem bánjuk: Vajda jól ment, megszorított egy esélyesként is számításba vehető riválist és döntőbe jutott! A harmadik döntőbe jutó a szlovák kenus, a görög nem bírta a hajrát.
Legfrissebb hírek

Vissza a gyökerekhez: új korszak kezdődik tollaslabdában

Egyéb egyéni
16 perce

La Liga: a hétvégi fordulóban játékmegszakítás lesz Jesús de Miguel emlékére

Spanyol labdarúgás
23 perce

Senna ihlette sisakban versenyez Brazíliában Antonelli – képek

F1
51 perce

Női kézi: az Odense bejelentette Elver érkezését

Kézilabda
1 órája

„Mesélj, de légy realista!” – Hosszú Kávé Gundel Takács Gáborral

Képes Sport
1 órája

Légiósok: Szánthó Regő ismét a pályán

Légiósok
1 órája

Súlyemelő-vb: Mitykó Veronika lökéscsúccsal hetedik összetettben a C-csoportban

Egyéb egyéni
1 órája

Szeretett szépen védeni, de: „Ígérem, hogy a jövőben inkább a biztonságra törekszem!”

Népsport
1 órája