Klinsmann nem akar nyitni

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2004.09.13. 21:01
Címkék
Bár még csaknem két év van hátra a világbajnokságig, a rendező Németországban már most is éppen elég beszédtémát szolgáltat a torna.
Klinsmann az idôbeosztással és a szállással sem elégedett
Klinsmann az idôbeosztással és a szállással sem elégedett
Klinsmann az idôbeosztással és a szállással sem elégedett
Klinsmann az idôbeosztással és a szállással sem elégedett
Klinsmann az idôbeosztással és a szállással sem elégedett
Klinsmann az idôbeosztással és a szállással sem elégedett
Legutóbb a szövetségi kapitány, Jürgen Klinsmann adott muníciót az újságíróknak, illetve beszédtémát az érintetteknek azzal a kijelentésével, hogy nem szeretné, ha a Nationalelf játszaná a vb nyitó mérkőzését. A volt világklasszis csatár jobban örülne, ha a hagyományoknak megfelelően a világbajnok (Brazília) lépne pályára június 9-én Münchenben, míg az ő csapata csak három nappal később, Berlinben kezdené meg a menetelését. Márpedig Klinsmann eddig az összes elképzelését valóra is váltotta.
"Harc nélkül ezt biztosan nem fogadjuk el, különben is, Klinsmann úrnak ismernie kell a müncheni közönség lelkesedését - reflektált azonnal Christian Ude, München főpolgármestere. - Ezt az esélyt nem engedhetjük ki a kezünkből. A döntő mellett a megnyitót nézik a legtöbben, ezt a szövetségnek is meg kell értenie. Továbbra is ahhoz tartom magam, amit az Allianz Arena építésekor nekünk megígértek. Ez pedig a nyitó meccs volt, a rendező válogatott részvételével."

A politikus állításait azonnal cáfolta a szervezőbizottság két alelnöke, Horst R. Schmidt és Wolfgang Niersbach. A dpa hírügynökségnek mindketten elmondták, szó sem volt arról, hogy Németország biztosan résztvevője lesz a megnyitónak, erről majd csak a FIFA dönt, azt követően, hogy egy év múlva befejeződik a selejtezősorozat. Ráadásul a minden fronton a döntő szót kimondó Franz Beckenbauer is támogatja Klinsmann elképzeléseit: "Ha Brazília kijut a világbajnokságra, akkor átengedjük neki a jogot. Már csak a 2002-es világbajnokságon nyújtott remek produkciója elismeréseképpen is."
Klinsmann még egy megállapodást megpróbál majd módosítani: szeretné elérni, hogy a válogatott ne a BayArenában tartsa az edzéseit a vb alatt. Elődje, Rudi Völler a Schlosshotel Lerbachot nézte ki főhadiszállásnak, márpedig az épülettől 40 percnyi buszútra van a stadion, ami a kapitány szerint túl nagy távolság. (A szerdán a Leverkusennel BL-csoportmeccset játszó Real Madridnak nem az…). Csakhogy itt már problémái lehetnek, miután a szervezőbizottság a szavát adta a leverkuseni vezérkarnak, hogy ha már a város nem került be a helyszínek közé, legalább a Nationalelfet vendégül láthatja.
Legfrissebb hírek

Takács Zsombor: Élvezni akarom a kerékpározást és az életet

Kerékpár
14 perce

Fejjel mentünk a falnak – így reagáltak Németországban a válogatott kiesésére

Foci vb 2026
14 perce

Vinícius az új vezér, de Neymar is dönthet el meccseket – interjú a brazil tudósítóval

Foci vb 2026
20 perce

„Huszonnégy éve várunk egy újabb vb-címre” – Vicente Datolli neves brazil sportújságíró az NS-nek

Foci vb 2026
28 perce

Rapszodikus férfi kézilabda-bajnokság, csúcsán az örök rivalizálással    

Kézilabda
36 perce

Mr. Agresszió a ringben és azon kívül is – 60 éves Mike Tyson

Népsport
37 perce

Munkaszüneti nap lesz a kedd Paraguayban – jelentette be az államfő

Foci vb 2026
49 perce

Videó: örömmámor Asunciónban – sírva borultak egymás nyakába a paraguayi emberek

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik