Guerrero még nem fáradt el

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2004.11.14. 22:34
Címkék
Miután a régi szép időknek megfelelően ismét majdnem minden a Bayern Münchennek kedvezett szombaton, a bajorok vasárnap maguk is löktek egyet a szekéren.
A gárda ugyan több mint egy órán keresztül szinte elképzelés nélkül futballozott Bochumban, végül mégis simán nyert 3-1-re, és fellépett a tabella második helyére, egy ponttal a Wolfsburg mögé. A nap másik meccsén a Hamburg 6-0-ra nyert a Hansa ellen, és ezzel pontot tett Juri Schlünz edző rostocki munkásságára.

Guerrero nyolc napon belül három gólt szerzett a Bundesligában
Guerrero nyolc napon belül három gólt szerzett a Bundesligában
Guerrero nyolc napon belül három gólt szerzett a Bundesligában
Tovább tart a Bayern München remek sorozata, ami a vasárnapi fellépéseket illeti. A bajorok sorozatban az ötödik (ebben az idényben az első) bajnokijukat nyerték meg a hét utolsó napján, igaz, jó adag mázlival, továbbá Felix Magath vezetőedző szerencsés kezével. A Bochum ugyanis a 66. percben Madsen, Lokvenc fejjátékot követően vezetést szerzett, és akkor semmi sem ígérte a Bayern feltámadását. Csakhogy a perui Guerrero akkor már a pályán volt, röviddel később Scholl is megérkezett, ők ketten pedig a vállukra vették a "bőrnadrágosokat". A fiatal csatár két gólt szerzett - igaz, mindkettőhöz kellett némi szerencse, az elsőnél Lokvencen pattant meg a labdája, a másodikat pedig lesről rúgta -, a német pedig kiválóan osztogatott, nagyjából ennyiben foglalhatók össze a vendégsiker összetevői.
Paulo Guerrero meglehetősen eseménydús napokat tudhat maga mögött, hiszen november 6-án a Hannover ellen megszerezte első gólját a Bundesligában, kedden a Bayern amatőrcsapatát a duplájával segítette tovább a Német Kupában a Braunschweig ellen, szerdán az "egyben" adott gólpasszt a VfB Stuttgart ellen, most pedig a három pont megszerzéséből vállalt oroszlánrészt. És még csak 20 éves…

Tv: a Sport1 21.30-tól sugározza a 13. forduló összefoglalóját
Legfrissebb hírek

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!

Labdarúgó NB I
18 perce

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
50 perce

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
7 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
7 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
7 órája

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
7 órája

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
8 órája

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik