A Schalke a Bayern nyomában

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2004.11.28. 22:34
Címkék
Jó adag szerencsének köszönhetően a Schalke megszerezte idénybeli tizedik győzelmét, és ezzel egyedüli csapatként egy győzelmen belül követi a Bayern Münchent. A csütörtökön az UEFA-kupában a Ferencvárost könnyedén legyőző gárda 0-1-ről fordított az Arminia Bielefeld ellen, úgy, hogy a vendégek az 55. percben tizenegyest is hibáztak.
Kauf 20 méterről eleresztett bombája jelezte, az Arminia kész arra, hogy megszakítsa a Gelsenkirchenben 1971 óta tartó nyeretlenségét. Azonban a hazaiak nem akarták feledni a jó hagyományaikat, és még az első félidőben fordítottak. Sand passzából Kobiasvili egyenlített, majd Krsztajics átadásából Aílton szerezte meg a győztes gólt.
"Nem hittem volna, hogy a Bielefeld ennyire erős - ismerte el Rudi Assauer, a Schalke menedzsere. - Azzal azért várjunk még, hogy mi lennénk a Bayern első számú üldözői, ez igazából majd csak az első tavaszi fordulók után derül ki. De az biztos, hogy az első öt között ott leszünk."
Ugyancsak a nemzetközi kupaindulást érő helyek egyikére hajt a VfB Stuttgart is, amely, úgy tűnik, kisebb hullámvölgybe került. Az ezúttal pihenő Szabics Imre csapata már csütörtökön, a Heerenveen ellen sem játszott túl sziporkázóan (ki is kapott 1-0-ra), Hannoverben pedig ismét gyenge produkcióval rukkolt ki. A "svábok" egyetlen szerencséje, hogy a Hannover sem úgy futballozott, ahogyan a korábbi hazai meccsein, nem is lehetett más a találkozó vége, mint gól nélküli döntetlen.

Scholl az idén nem játszhat
MÜNCHEN. A Mainz elleni mérkőzésen állkapocs- és járomcsonttörést szenvedett Mehmet Scholl, a Bayern München középpályása. A karmester az orvosi jelentések szerint 2004-ben már nem léphet pályára. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
4 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
4 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
4 órája

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
4 órája

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
5 órája

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
5 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik