Pekingben érem a cél

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
Vágólapra másolva!
2005.01.06. 22:04
Címkék
A sydneyi olimpia után Kína még "csak" a negyedik helyet foglalta el az éremtáblázaton (28 arany-, 16 ezüst-, 15 bronzérem), ám Athénban már a képzeletbeli dobogó második fokára állhattak fel versenyzőik az összesítéskor (32, 17, 14).
A sportszerető közvéleményt nem is annyira az előrelépés lepte meg, sokkal inkább az, hogy az ázsiai ország képviselői olyan sportágakban is remekeltek, amelyek egyáltalán nem nevezhetők kínai specialitásnak. Vívásban például három ezüstéremmel hívták fel magukra a figyelmet, míg egy másik magyar sikersportágban, az öttusában - bár érmet nem szereztek -, a férfiaknál és a nőknél is teljesítették a kvalifikáció feltételeit, és a maximális két-két versenyzővel indultak harcba. A 2008-as olimpia házigazdáinak nem titkolt célja, hogy Pekingben már az összetett sportágban is érmet szerezzenek, ezért mindent meg is tesznek. Decemberben például a magyar válogatott tagjaival Tatán edzőtáboroztak. - A magyar öttusa világhírű, versenyzőik a legjobbak közé tartoznak. Ha tanulni akarunk, márpedig akarunk, akkor a legjobbtól kell leckét vennünk - magyarázta Li Ju-fej vezetőedző. - Hogyan kezdődött a két szövetség közötti kapcsolat?- Már kilencvennyolcban megkerestük a magyar szövetséget, majd utána edzőtáboztunk is itt, ám igazából tavaly tavasszal vált szorossá a két szövetség közötti kapcsolat. Akkor Pécsi Gábor technikai igazgató előadásokat tartott edzőinknek Pekingben, mi pedig újból itt készültünk a fontos versenyekre. - A kínai öttusáról nem sokat tudunk, bár egyik férfi versenyzőjük, Csien Csen-hua a tavalyi moszkvai világbajnokságon majdnem bombameglepetést szerzett: négy szám után még az élen állt, ám a futásban visszacsúszott a negyedik helyre… Meséljen az ottani körülményekről!- Kínában húszéves múltra tekint vissza a sportág. Az ország harminckét tartománya közül nyolcban működik öttusaszövetség, a központ Pekingben van. Minden tartományban létezik sporttábor, amelyben edzeni és versenyeket rendezni is lehet. Mintegy száz versenyképes öttusázót tartunk nyilván, a kezdők számát nem ismerjük. Évente több országos viadalt szervezünk, télen Dél-Kínában, mert az nem olyan hideg, nyáron pedig északon. - Milyen nehézségekkel kell megküzdeniük ebben az elsősorban európaiak által kedvelt sportágban?- Mondhatnám, hogy négy nehézség áll a versenyzők előtt: a lövészet, a futás, a vívás és a lovaglás. - Ezt megmagyarázná?- Nálunk általában az úszók közül kerülnek ki az öttusázók, és míg Magyarországon már a kezdetektől mind az öt tusát fokozatosan művelik, nálunk nagyon nehéz a másik négy számban egy bizonyos szintre felhozni a versenyzőket. És mint több helyen, nálunk is problémát okoz a megfelelő szintű lovak beszerzése. Lovaink vannak ugyan, de mivel ennek a sportnak nincsenek hagyományai, az akadályok megugrására nem képesek. - Az öttusa történetében először tavaly Világkupa-versenyt rendeztek Pekingben, amely ráadásul olimpiai kvalifikáló viadal volt. A következő olimpia előtt otthont adnak még valamilyen rangos eseménynek? - Jövőre junior-világbajnokságot rendezünk, kétezer-hétben pedig felnőttvébét szeretnénk, amely az olimpia egyik főpróbája lenne.
Legfrissebb hírek

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
5 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
5 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
6 órája

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
6 órája

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
6 órája

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
6 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik