Az összeállításba nem szólnak bele

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2007.04.10. 23:38
Címkék
Részben megoldódhatnak a problémák a Dunakanyarban. Pénteken a Vác szerződést köthet Alessandro de Blasival, így pénz kerülhet a klub kasszájába, kedden pedig tisztázták: senki sem szólhat bele a csapat összeállításába, egyedül az edző, Nagy Tibor felel a szakmai döntésekért.

Ha egy magyar edző kimondja amit gondol, az bizony rögvest nagy port kavar.

Még akkor is, ha az őszinte edző a bajnokság utolsó helyezettjénél ül a kispadon, s azt a Vácot irányítja, amely már jóval azelőtt az élvonal első számú kiesőjelöltje volt, mielőtt megbízták volna a csapat élére. Nagy Tibor az MTK elleni 3–0-s vereséget követően lapunknak olyan nyilatkozatott tett, amelyből egyértelműen kiderült: hiába felel ő az együttes szakmai munkájáért, a kezdő tizenegy összeállításába mások is beleszólnak.

Ki másra gondolhatott volna, mint az olasz befektetőkre.

Tegyük hozzá: Alessandro de Blasi egyelőre csak néhány „botlábú” brazil futballistát hozott a klubhoz, pénzt egy fillért sem fektetett a Vácba – állítólag péntekig. Mint azt Ofella Zoltán elnök lapunknak elmondta, a héten aláírás kerül a szerződésekre, és a klubot működtető gazdasági társaság többségi tulajdonosa Alessandro de Blasi lesz. Illetve...

„Azért csúszott a megegyezés, mert az olaszok szerződéstervezetében volt néhány pont, amelyet a fordítási pontatlanságok miatt nem értettünk tökéletesen – mondta Ofella Zoltán. – A szerződés egyébként úgy szól, hogy Alessandro de Blasi az egyesület felnőttcsapata felett diszponál, a korosztályos gárdák működtetése és az utánpótlásképzés továbbra is a mi feladatunk marad.”

Ez mind szép és jó, ám úgy tudni, az olasz befektető az eredetileg kikiáltott ötvenmillió forintos vételár helyett jóval kevesebbet kíván fizetni, sőt a felnőttcsapat mellett az utánpótlás-labdarúgók játékjogával is rendelkezni akar.

Kérdés, hogy lesz így megállapodás.

Az üzleti viharok mellett szakmai téren sincs nyugalom a Dunakanyarban. Rákérdeztünk Ofella Zoltánnál, igaz-e, hogy a csapat összeállításáért nem csak Nagy Tibor a felelős. Nos, a klubvezető hangsúlyozta, hogy Nagy Tibor az edző, így másnak nincs beleszólása a szakmai munkába.

„Délelőtt volt egy megbeszélés, ahol tisztáztuk mindenki előtt, hogy Nagy Tibor a csapat megbízott edzője, és ő mondja meg, ki játszik, s ki nem – reagált Ofella Zoltán. – Mindenki más csak javaslatokat tehet, de a döntés Tibor kezében van, így szombaton is azok szerepelnek majd, akiknek ő bizalmat szavaz.”

Ha így van, a brazil légiósok zöme aligha lép pályára a Vác színeiben.

Nagy Tibor őszinte nyilatkozata ugyanis helytálló: az MTK elleni 3–0-s vereség alkalmával bebizonyosodott, hogy Alessandro de Blasi pártfogoltjai nem ütik meg a magyar élvonal színvonalát.

Legfrissebb hírek

Légiósok: Kovács Mátyás góllal és gólpasszal vette ki a részét a kassai sikerből

Légiósok
4 perce

Három gólt szerzett, továbbra is hibátlan hazai pályán a Barcelona

Spanyol labdarúgás
24 perce

Hivatalos: a Tisza megszüntetné a taót

Egyéb egyéni
35 perce

Gyökeres-dupla, Palmer-mesterhármas – simán nyert az Arsenal és a Chelsea is

Angol labdarúgás
39 perce

Niké Liga: DAC–Slovan Bratislava

Minden más foci
57 perce

Női kézilabda BL: Győri Audi ETO–Buducsnoszt Podgorica

Kézilabda
1 órája

A NEKA legyőzte a Kozármislenyt a női kézi NB I kiesési rangadóján

Kézilabda
1 órája

Ryde és Toublanc is remekelt, a DVSC bejutott a női kézi BL rájátszásába

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik