Karboné az idénynyitó

L. Á.L. Á.
2007.10.28. 00:10
Címkék

Az olasz Denise Karbon győzelmét hozta a söldeni idénynyitó óriás-műlesikló Világkupa-verseny. A pályafutása második futamgyőzelmét arató versenyző hosszú sérülés után tudott ismét a csúcsra kapaszkodni, legutóbb 2003-ban az olaszországi Alta Badiában szintén óriás-műlesiklásban nyert. Karbon az első futam során a második legjobb időt érte el a finn Tanja Poutiainen mögött, aki a folytatásban már szerényebb produkcióval rukkolt ki, míg az olasz versenyző kilencedik ideje elegendő volt ahhoz, hogy megnyerje a viadalt. A dobogó második fokán a szám ötkarikás címvédője, az amerikai Julia Mancuso zárt, míg a harmadik helyre az osztrák Kathrin Zettel kapaszkodott fel. És milyen előzmények után! Az első futam borzalmas produkcióját követően (a 24. időt érte el) megnyerte a másodikat, és ezzel összesítésben a bronzérmes helyre lépett előre. Érdekesség, hogy a Világkupa összetett címvédője, Nicole Hosp csak a 12., míg a másik technikaiszám-specialista, Marlies Schild csupán a 19. helyen zárt. Vasárnap a férfiak óriásműlesiklóversenyével folytatódik a Vk.

Legfrissebb hírek

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
16 perce

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
34 perce

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
5 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
8 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
8 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
8 órája