Győzni jöttek Pestre

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2007.11.19. 23:20
Címkék

Az uralkodó csendben érkezett. Csupán azért nincs szó inkognitóról, mert a rendőri felvezetés mellett a sokcsillagos belvárosi szállodához guruló luxusbuszt szürke-fehér egyenszerelésben, fázósan-mosolygósan, feszes tempóban elhagyó különítmény nem maradhat észrevétlen. A fogadtatás mindenesetre semmiképpen sem királyi – sőt átlagos. Lehet, hogy demokráciaszeretetük miatt a görögök nem is igénylik a megkülönböztető bánásmódot – akkor sem, ha a delegáció tagjainak arcáról lerítt, pontosan tudják, kicsodák: a regnáló Európa-bajnok labdarúgó-válogatott játékosai. Persze éppenséggel az sem zárható ki, hogy a merev „adjon isten!” az egyenlők legegyenlőbbikének, Otto Rehhagelnek a kívánsága. Mindamellett van mire büszkének lennie. Ha a mindig zajos görög médián múlt volna, lassan másfél éve szülőhazájában élné a cseppet sem átlagos apanázsú német nyugdíjasok gyöngyéletét, de hiperaktivitásából kiindulva valószínűbb, hogy a miénknél boldogabb (nem is feltétlenül egykori) futballnemzet válogatottját irányítaná. A történelem ismétli önmagát: akárcsak a portugáliai torna után, manapság is mindenki Otto császár kegyét keresi. Naná, az öntörvényű tréner végtére ismét éteri magasságba navigálta a nemzeti együttest: a görögök két körrel a selejtező zárórája előtt kvalifikálták magukat a jövő nyári osztrák–svájci közös rendezésű futballfesztiválra, márpedig arra a história sem szolgál sok példával, hogy a fehér mezesek ilyen könnyedén célba értek volna (analógia azért akad: az 1994-es vbselejtezőben sem kellett vért izzadniuk – mellesleg ellenünk sem…) A csoportbeli vezető pozíció ugyanakkor véletlenül sem jelenti azt, hogy a látogatók szempontjából ne lenne tétje a szerda esti összecsapásnak. Otto Rehhagel alighanem egyébként is felbőszülten kérné ki magának a feltételezést: „A zsúfolt versenynaptár egyszerűen nem teszi lehetővé, hogy az Eb-döntő előtt kedvünkre kössünk le barátságos mérkőzéseket, ergo valamennyi hátralévő selejtezőt a felkészülés jegyében kell lejátszanunk” – nyilatkozta a közelmúltban, ám a büszkeségen túl is felsorakoztatható nyomós érv. Ha a görögök Budapestről három ponttal távoznak, az európai ranglistán elfoglalt helyezésük alapján a 2010es vb-selejtezők sorsolásakor a „Greece” feliratú cédulát az első számú kalapból húzzák. „Győzni akarunk Budapesten!” – jelentette ki Teofanisz Gekasz, mintegy nyomatékosítva a fentebb leírtakat. Az öt találatával a selejtezősorozat házi gólkirálya szombaton Málta ellen karrierje első válogatottbeli mesterhármasát jegyezte, ám a rehhageli logika alapján ez sem lenne elegendő a kezdőcsapattagsághoz – ha itt lenne a portugálokkal vívott Eb-döntő hőse, Angelosz Hariszteasz, a kapitány örök favoritja. Az FC Nürnberg csatára mellett Jorgosz Szeitaridisz, Trajanosz Dellasz, Joannisz Gumasz és Vassziliosz Toroszidisz sem lép pályára a Puskás Ferenc Stadionban, ám a keretben hét Európabajnokot felsorakoztató látogató nélkülük is esélyesebb. Ez tény.

Legfrissebb hírek

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
14 perce

Két sportcsatorna, helyszíni stábok, ingyenes online közvetítések – így közvetíti a közmédia a téli olimpiát

Egyéb egyéni
26 perce

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
42 perce

Válogatott játékossal erősített a DAC

Minden más foci
57 perce

A száz éve született Grosics Gyula előtt is tiszteleg a Nagy Diák Sportteszt

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
1 órája

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
1 órája

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik