Magyar siker Kína ellen

R. B. B.R. B. B.
2007.11.20. 23:21
Címkék

A hétfő délelőtti úszóedzés kivételével vasárnap délután óta minden tréningen kétkapuzik a jövő évi olimpiai selejtezőre készülő magyar válogatott, valamint a pénteken Magyarországra érkező kínai nemzeti együttes. A gyakorlások közül a hétfő délutáni lépett elő hivatalos barátságos mérkőzéssé. A papírforma természetesen a mieink sikerét ígérte, ám érdekes volt lemérni kevesebb mint egy évvel az olimpia előtt, hol tart a három hete a legendás spanyol kapitány, a férfiválogatottal olimpiai és vb-aranyat nyerő Joan Jané által irányított kínai együttes, amely lényegében megegyezett a nyáron junior-vb-ezüstöt szerző társulattal. Nos, a magyarok a kezdő sípszótól kezdve uralták a mérkőzést, és bár néhány hiba becsúszott, nem volt kérdéses a hazai győzelem. Még úgy sem, hogy az utolsó játékrészre kicsit kiengedtek Godova Gábor játékosai, az ázsiaiak pedig bizonyították, vannak már olyan szinten, hogy kihasználják a riválisok hibáit. A magyar válogatott Olaszországban légióskodó játékosai számára ezzel a mérkőzéssel véget ért az edzőtábor, az itthon pólózók még szerda délelőtt együtt edzenek az ázsiaiakkal.

Eredmény az 14. oldalon

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
1 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
1 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
1 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
2 órája