Tovább kell jutniuk!

R. B. B.R. B. B.
2007.11.23. 23:30
Címkék

Az Euroliga mellett a LEN kupában is két magyar csapat érdekelt, a Brendon-UPC-ZFEger és a Szeged-Beton VE. Mindkettő hazai pályán kezd szombaton, és mindkettő esélyesebb riválisánál.

A Szeged ismerős együttessel találkozik. Az olasz Catania az első selejtezőkörben is riválisa volt a magyar bajnokságban listavezető csapatnak, és a párharc akkor 9–9-es döntetlennel zárult. Ez mindenképpen biztató kiindulópont, akárcsak a múlt szombati, Vasas elleni idegenbeli siker. Nehezíti a Szeged dolgát, hogy Gyöngyösi András a hosszú ideje sérült szerb Milos Korolija mellett ezúttal sem számíthat Varga Tamásra. Az olimpiai bajnok pólós már kilábalóban van vírusos arcüreggyulladásából, ám nem akarják kockáztatni felgyógyulását.

„Beszéltünk Märcz Tamással, akinek csapata, a Nervi szerdán játszott a Catania ellen, és megvan a kinti találkozónk videofelvétele is – számolt be Gyöngyösi András. – Ha kevés kiállítás lesz, akkor a védekezésre kell nagyon figyelnünk, ha sok fórt fújnak a bírók, akkor ezeket jó százalékban kell kihasználnunk, illetve a hátrányokat kivédekeznünk. De azt sem szabad elfelejtenünk, hogy van még egy visszavágó is, amelyen már Varga Tamás is ott lesz. A Vasas elleni siker kellő önbizalmat adott.”

A másik párharcban még egyértelműbb a helyzet. A második selejtezőkörben a Pécset megelőző, ám a görög Panioniosz mögé szoruló Nagyváradot kötelező elbúcsúztatnia az Egernek – főleg, ha valóban valami nagyot akar alkotni a kupában. A csapat képességei alapján erre minden esély meg is van. Gerendás György gárdája amolyan újraalapozással készült a találkozóra, legalábbis az elmúlt hetekben kemény munkát végeztek Biros Péterék – talán ezért is döcögött a játék a Újpest elleni bajnokin. Mostanra azonbanmár jó formába kellett kerülnie a csapatnak.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
1 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
1 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
1 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
2 órája