Két pontot vesztettek

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
2007.11.25. 00:56
Címkék
Hiába vezetett 6–2-re is a Domino, végül a negyedik negyedre feltámadó Vasas lehetett szomorú a döntetlen miatt, amelynek a csoport harmadik nagyágyúja, a Jug Dubrovnik örülhet.

A két örök rivális, a Vasas és a Domino (amelyben bordasérülése miatt nem szerepelhetett Molnár Tamás) ezúttal az Euroliga csoportkörének első fordulójában mérkőzött meg egymással.

Miközben a párharc az izgalmak terén talán túl is szárnyalta a várakozásokat, a színvonal sokáig elmaradt a korábbi Vasas–Domino találkozókétól. Az első negyedben már egy-egy épkézláb lövésnek is tapsolnunk kellett, és nem csak a csapatok áthatolhatatlan védelme miatt.

A második nyolc percben minőségi előrelépés történt: csak úgy záporoztak a lövések, ám a pontossággal még mindig adódtak problémák. Nem feledkezhetünk meg viszont a leleményes Hárai Balázs góljáról, aki egy, a blokkról lepattanó labdára érkezett Búvár Kundként a víz alól, majd Steinmetz Barna és Mátyás Zoltán legnagyobb megdöbbenésére a hálóba talált.

A harmadik negyed közepére a kevesebbet hibázó Domino Szivós Márton előnygóljával (ez volt az első eredményesen kihasznált fór…) már 6–2-re is vezetett. Eldőlt, gondolhattuk, hiszen egy olimpiai bajnokokkal teletűzdelt csapatnak illene megőriznie négygólos előnyét. A Vasas azonban villámgyorsan szerzett két gólt, majd a záró negyed elején szilveszteri összefoglalókba illő találattal jött fel egyre: Steinmetz Ádám centerből elengedett nem különösebben erős lövése a lécről Gergely István fejére, majd onnan a képzeletbeli gólvonal mögé pattant. Sőt pillanatok alatt lőtt még kettőt a hazai gárda, amelynek négy és fél perc elég volt, hogy mínusz négyről plusz egyre fordítson.

Azt talán maguk a vendégek sem értik, miként tudták a verejtékes munkával összeszedett négygólos előnyüket ilyen gyorsan elherdálni. Ez meg is bénította a Honvéd játékosait, percekig csak keresték önmagukat, de Hárai Balázs megúszásból egyenlített, és ekkor még több mint két perc volt hátra. Varga Dániel ismételten vezetéshez juttatta a Vasast, a magához térő Honvéd azonban gyönyörűen játszott ki egy fórt, Kovács Olivér passzát Bárány Attila húzta a hálóba. A végén még elszúrt egy emberelőnyt a Vasas, így mindkét csapat úgy érezhette, megnyert meccs után kell megelégednie a döntetlennel – ráadásul mindketten vesztettek két pontot.

Legfrissebb hírek

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
6 perce

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
42 perce

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
1 órája

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
5 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
8 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
8 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
8 órája