Melegítenek a helyére?

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
2007.11.26. 23:58
Címkék
Sokakat foglalkoztat, hogy Várhidi Péter decemberben lejáró szerződését meghosszabbítja-e az MLSZ elnöksége, vagy pedig más készíti fel a válogatottat a világbajnoki selejtezőkre. Nem kap ekkora nyilvánosságot, de az is fontos kérdés: a közvetlen utánpótlásnál, az U21-es együttesnél vajon Róth Antal kezében marad-e a szakmai munka irányítása?

Nem biztos, hogy mindenki tudja, de Róth Antalnak éppúgy lejár december 31-én a szerződése, mint az A-válogatottat felkészítő Várhidi Péternek. A korábbi 29-szeres válogatott futballista immár hat esztendeje irányítja az U21-es gárdát, amely a visszhangos sikerhez 2005 őszén állt a legközelebb: csoportjában akkor Horvátország mögött a második helyen végzett (többek között Svédországot és Bulgáriát is megelőzve), majd a pótselejtező párosmérkőzésén egyetlen góllal maradt alul (1–1 az Üllői úton, 0–1 idegenben) a címvédő Olaszország ellen az Eb nyolcas döntőjébe kerülésért... Sajnos, hasonló túlórára a jelenlegi korosztálynak aligha lesz lehetősége, ugyanis a hátralévő meccsek esetleges megnyerése is kevésnek tűnik a versenyben maradáshoz. Egy biztos, a szakmai stáb munkájának értékelésekor nem szabad figyelmen kívül hagyni: Róth Antal egyszer sem tudta a legerősebb összetételben pályára küldeni az együttest, hiszen többen (Priskin Tamás, Feczesin Róbert, Dzsudzsák Balázs vagy éppen Vass Ádám) rendszeresen az A-csapatban jutottak szerephez.

Mit gondol, december tizenharmadika fontos dátum lesz az életében?

Tudom, hogy elnökségi ülés lesz az MLSZ-ben, arról azonban nem hallottam, hogy az U21-es válogatott napirendi pont lenne – felelte Róth Antal. – Mindenesetre addigra elkészítem az éves beszámolómat, és bár december végén lejár a szerződésem, azt is vázolom, milyen felkészülést képzelek el a csapat számára kétezernyolcra.

Mit érez amiatt, hogy az U21-es együttes két mérkőzéssel a csoport zárása előtt tulajdonképpen elveszítette a továbbjutási esélyeit?

Csalódott vagyok, mert bár a második hely megszerzésére lehetőségünk van, a továbblépésre minimális a sansz. Ha belegondolok, eddig valamennyi korosztálynál volt tétje az utolsó találkozónak... Amikor Lettországban vereséget szenvedtünk, azt mondtam a játékosoknak: felelősségünk van a jövőt illetően, segítenünk kell a következő korosztályt. Vagyis a második hely elérése nagyon fontos a jövő szempontjából. A csoportunkban a papírformát borítva várhatóan a fehéroroszok végeznek az élen, de sokat érne, ha az első kalapból sorsolt szerbeket magunk mögé tudnánk utasítani, még akkor is, ha ez nem jelentene továbbjutást.

Azt mindannyian tudjuk, hogy egy edzőt elsősorban az eredményei minősítik.

Mire lehetett volna képes ez a korosztály, ha rendre a legerősebb összetételben tudja játszatni a csapatot?

Nem foglalkozom ezzel, ugyanis sohasem derül ki, hogy eltérő összeállításban miként végezhettünk volna. A teljesítményünk értékelése mindenesetre folyamatban van, és a végeredményről azok értesülnek elsőként, akik a feladattal megbíztak. Nem gondolom azt, hogy nekem az újságon keresztül kellene üzengetnem.

Tárgyalt már a folytatásról?

Nem beszéltem még senkivel, hiszen egy esetleges tárgyalást meg kell előznie az évértékelésnek.

A zuhanyhíradó szerint a Siófokon dolgozó Tornyi Barnabás esélyes lehet arra, hogy a jövőben az U21es válogatottat irányítsa...

Ehhez nem tudok mit hozzáfűzni, az információt ugyanis most hallom először.

Legfrissebb hírek

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
4 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
26 perce

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
36 perce

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
1 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
2 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
2 órája