Nem panaszkodhat a Pick

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2007.11.28. 12:54
Címkék
Nincs okuk Fortuna csepülésére a szegedieknek: a BL-középdöntőben legyőzhető vetélytársakat kaptak, s a legvalószínűbb, hogy a Barcelonával küzdenek majd az elődöntőbe jutásért.

Kedden kisorsolták a 16 csapatos férfi BL-középdöntő négyes csoportjait. Ezekből az első helyezettek jutnak az elődöntőbe.

A Pick-Szeged újra találkozik régi vetélytársával, a Nagy Lászlóval felálló Barcelonával, valamint a szlovén Celjével, amely a csoportjában a Veszprémet megelőzve jutott tovább, és a dán Gudmével, a BL egyik meglepetéscsapatával.

„Nem panaszkodunk, mert erősebb csapatokkal is összekerülhettünk volna, így viszont van esélyünk a továbbjutásra – mondta a bécsi sorsolásról kijőve Lele Ambrus, a szegediek ügyvezető elnöke. – Igaz, gyengébb együtteseket is kaphattunk volna, mert így biztos, hogy gyilkos csaták várnak ránk. Három ország, három különböző stílus, de mindegyikhez alkalmazkodnunk kell. A Barca világklasszisok sorával áll fel, a Celje kimutatta a foga fehérjét a Veszprém és a Gummersbach ellen, a GOG pedig gyorsaságának, félelmetes szélsőinek és gólerős beállósának köszönheti, hogy a Pamplonát is megszorongatta.”

A Dániában Császár Gábornál (Viborg) tartózkodó Skaliczki László szövetségi kapitány szintén jó esélyt lát a Szeged továbbjutására.

„Itt nem nagyon örülnek a sorsolásnak, mert a GOG mindhárom ellenfelét roppant erősnek tartják, s igazuk is van – mondta a szakvezető. – Császárral éppen arról beszélgettünk, hogy a csoportelsőségért a Barcával lehet versenyben a Szeged, s az dönthet, hogy a másik két csapat otthonából melyikük hoz el több pontot. Vérre menő csaták lesznek.”

Császár Gábor hozzáfűzte, hogy az erős és kiegyensúlyozott dán bajnokságban edződő GOG-t a kitűnő svéd tréner, Ulf Schefvert edzi, aki már több ország szövetségi kapitánya volt. A gárda vezéregyéniségei: Peter Henriksen, a dán válogatott második számú kapusa, valamint a két izlandi válogatott, Örn Hallgrímsson (jobbátlövő) és Snorri Gudjónsson (irányító).

A szegedieknek a Celjéről és a Barcáról gyakorlatilag nem lehet újat mondani. Ellenük annak tudatában készülnek, hogy a katalánok között a belső posztokon csupa klasszis (Iker Romero, Nagy László, Jerome Fernandez) szerepel, gólerős a gyors szélsőjük, Albert Rocas. Az új edzővel (Slavko Ivezic) készülő szlovén bajnok Veszprém elleni mérkőzésein pedig Miladin Kozlina, Renato Sulic és Eduard Koksarov remekelt.

Legfrissebb hírek

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
13 perce

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
23 perce

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
1 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
1 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
1 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
1 órája

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
2 órája