Őszi első lehet a Szeged

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2007.11.28. 12:54
Címkék

A szerdai FTC-Aprilia–SzegedBeton VE és a PVSK-Füszért– Brendon-UPC-ZF-Eger mérkőzéssel zárul a pólóbajnokság őszi szezonja. A két összecsapáson az őszi elsőség a tét. Jelenleg mind a négy bajnokesélyes 18 ponttal áll a táblázaton, ám a két vidéki együttes egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. Ha mindkettő hozza a meccsét, a táblázat első két helyét foglalják el az alapszakasz felénél – ez több mint meglepő abban a sportágban, amelyben legutóbb 1964-ben avattak vidéki bajnokot (a Szolnoki Dózsát), s amelyet nem véletlenül tartanak Budapest-centrikusnak. A Szegedre és az Egerre azonban nem vár sétagalopp, hazai pályán az FTC, illetve a Pécs is veszélyes lehet a nagyokra. Bár ebben az idényben az élmezőny mögötti együttesek (még) nem tudták meglepni a nagyokat, az Újpest–Eger (8–11), valamint a Szeged–Pécs (9–8) meccs is bizonyította, az élcsapatoknak az Újpest, Pécs, FTC trió ellen maximálisan kell koncentrálniuk, különben pórul járhatnak. Gyöngyösi András, a Szeged edzője az őszi elsőséget időmérő edzéshez hasonlította, amelynek jelzésértéke van. A szakember szerint csapata ősszel fantasztikusan teljesített, de a tabellát majd csak az alapszakasz végén értékeli. „Hízelgő lenne az őszi elsőség, mivel senki sem számított rá – mondta Gyöngyösi, aki a Vasas elleni piros lapja miatt a Népligetben nem ülhet a kispadon. – Most már kár lenne, ha kiénekelnék a sajtot a szánkból.”

A másik mérkőzésen valamivel könnyebb dolga lehet a vendég élgárdának, mert a PVSKban nem szerepelhet Kósz Zoltán és Petőváry Zsolt (a múlt pénteki rendőrségi esetük miatt), valamint vírusos betegsége után Ágner Zoltán és Bóbis Máté is csak most kezdte el az edzéseket. Az együttes sem fizikailag, sem morálisan nincs jó állapotban. Ráadásul ezen a héten már elkezdte a téli alapozást, azaz „menetből” játssza le a meccset. A szombati, Nagyvárad elleni LEN-kupa-mérkőzésen ötgólos (14–9) sikert arató Eger két esetben előzheti meg a Szegedet: ha több pontot szerez, mint riválisa, vagy ha mindkét csapat győzelme esetén legalább hat góllal lő többet ellenfelénél.

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
3 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
6 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
6 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
6 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik