Közkatonák temetője az NBI

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2007.12.05. 23:19
Címkék
Csodák nincsenek: a magyar futballvilágot az idén sem váltották meg a külföldről érkező játékosok. A Nemzeti Sport osztályzatai alapján a mezőnyjátékosok rangsorába közülük ketten fértek be az első tízbe: az MTK-s szerb Mladen Lambulics, és az újpesti Foxi Kethevoama. Szezonértékelő irásunk második részében a légióshelyzetet térképezzük fel.

Légiósügyben edzőfronton akkora az összetartás, hogy a meglepetéstől megtántorodik a gyanútlan szemlélődő, akinek a honi tulajdonosi, menedzseri tabló adja a másikat.

Vezérekre van szükség, nem közkatonákra – mondja a téma kapcsán a szócsavarásban és ígérgetésben világbajnok fehérvári futballguruk gondolatmenetét és tetteit a páneurópai értelemben felfogni képtelen szakvezető, Marijan Vlak, amivel minden további nélkül, mélységesen egyet lehet érteni. Mellesleg kollégái is így vélekednek.

Egyébként viszont – hatékony érdekvédelem híján – hallgatnak, most éppenséggel arról, hogy tulajdonképpen mennyi közük is van

(másként: mennyiben olvasható a fejükre) a szándékosan vagy fatális félreértés folytán idekeveredő, EU-s vagy az unió határain túlról érkező munkavállalók elhelyezkedéséhez futballunkban. Gyaníthatóan mellesleg kevés, mivel gyakran a választás tényleges szabadsága sem adatik meg számukra a menedzseri, tulajdonosi érdekek szövevényes összefonódása miatt.

A tézis évtizedek óta – globális kiterjedésben – változatlan: külföldi játékost (elvileg) akkor szerződtetsz, ha a posztján számításba jövő hazai az érkezőhöz mérten a főbb paramétereket tekintve gyengébb kvalitásai vannak. Kárpát-medencei vonatkozásban a tétel annyival mindenképpen kibővítendő: és ha (de nem kizárólagosan) olcsóbb, mint a magyar, esetleg ha egyet fizet, kettőt kap akció keretében kínálják őket megvételre.

Pedig a szebb, a jobb, az okosabb a piac törvényei szerint drágább.

Várhidi Péter szövetségi kapitány a Nemzeti Sport december 2-i számában a „Rosszabbak lennének a légiósaink, mint négy éve?” felvetésre úgy válaszolt: „Én javulást tapasztaltam

ezen a téren...”, ami magánvélemény, ezt maga a kapitány is kiemelte, mondván: véleménye van, kompetenciája nincs.

Ha abból indulunk ki, hogy évről évre alacsonyabb a bajnokság színvonala (amit a leginkább érintettek, azaz a labdarúgók zöme sem vitat, abban az esetben sem, ha üzletrontó őszinteségük miatt büntetésben részesülnek), a játékosrangsort végigböngészve legalábbis vitába lehet szállni a kapitányi kinyilatkoztatással.

A mezőnyjátékosokra szűkítve a kört, a legutóbbi lista első tíz helyezettje közé két légiós tudta beverekedni magát az NS osztályzatai alapján (Mladen Lambulics a nyolcadik, Foxi Kethevoama holtversenyes kilencedik), ami speciel a fél évvel korábbihoz képest visszalépés (Dusan Vasziljevics, Foxi Kethevoama és Dragan Vukmir is befért a top tízbe), a 2006 decemberi állapotokhoz viszonyítva stagnálás (nem találják ki, Dorge Rostand Kouemaha mellett ki fért be a „klubba”: Foxi Kethevoama), a 2006 júniusában és 2005 végén regisztrált adatokat tekintve viszont szédületes progresszió. Az előbbi listán a 15. helyet elfoglaló Goran Jezdimirovics (35 évesen...), utóbbin a 11. pozícióban virító Eugenio Bila Genito volt a legelőkelőbben jegyzett külföldi futballista.


folytatás...
Legfrissebb hírek

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
12 perce

Két sportcsatorna, helyszíni stábok, ingyenes online közvetítések – így közvetíti a közmédia a téli olimpiát

Egyéb egyéni
25 perce

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
40 perce

Válogatott játékossal erősített a DAC

Minden más foci
56 perce

A száz éve született Grosics Gyula előtt is tiszteleg a Nagy Diák Sportteszt

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
1 órája

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
1 órája

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik