Sztárok parádéja az arénában

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
2007.12.06. 23:34
Címkék
A közép-európai térség legnagyobb lovasrendezvényét tartják péntektől vasárnapig a Papp László-sportarénában. Az OTP Bank lovas Világkupa keretében a régió legjobb díjugratói és Európa legkiválóbb fogathajtói versenyeznek a három nap során, amely alatt megismerkedhetünk a magyar lovaskultúra értékeivel is.

Míg ezen a hétvégén Genfben a Nyugat-európai Liga képviselői vetélkednek a Rolex Világkupasorozatban, addig idehaza történelmet ír a lovassport: az OTP Bank lovas Világkupával a Közép-európai Liga déli régiójának egyetlen fedeles Világkupáját rendezik a Papp László Budapest Sportarénában. Ilyen rangos rendezvény megszervezésébe még sosem fogtak hazánkban, egy esztendővel ezelőtt a Lázár testvérpár – a számtalan magyar és világbajnoki cím után – elérkezettnek látta az időt a megvalósításra. Az ügy mellé neves hazai cégek álltak támogatóként, míg a stáb a külföldi versenyeken szerzett tapasztalatait igyekszik kamatoztatni a három nap során.

„Most azt mondhatom, nagyon jól állunk, hiszen időrendünkhöz képest jóval korábban befejeztük az előkészületeket. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy csak vasárnap este, a verseny végeztével dőlhetünk nyugodtan hátra a székünkben – mondta az egyik főszervező, az idei warkai kettesfogathajtó-világbajnokság aranyérmese, Lázár Vilmos. Ő ezen a hét végén szervezőként (és néhány „betétszámban”) vállal főszerepet, a versenyben ezúttal – többek között – testvére, a hatszoros világbajnok Lázár Zoltán és a legutóbbi vb hatodikja, Dobrovitz József vesz részt.

Bár a fogathajtóverseny az idén még nem ad ranglistás pontokat, a világ legjobb hajtói jönnek el Budapestre: itt lesz minden idők legeredményesebb négyesfogat-hajtója, a nyolcszoros világbajnok holland Ijsbrand Chardon, a fedeles Vk jelenlegi éllovasa, az ausztrál Boyd Exell, valamint a belga Felix Brasseur is, aki nem szokott fedeles versenyeken indulni, ám a Lázár testvérek kedvéért hazánkba látogat.

A díjugratók mezőnyében az 1996-ban egyéniben és 2000ben csapatban olimpiai ezüstérmet szerző svájci Willi Melliger, valamint a bolgár színekben versenyző új-zélandi Samantha McIntosh lesz a sztárvendég. Magyar részről a Közép-európai Liga déli régiójának ranglistavezetője, Jamie Wingrave, a második helyen álló Grundtner Gábor és az ötödik Horváth Balázs nyújthat kiemelkedő produkciót. A háromnapos rendezvényen színészek, közéleti személyiségek és sportolók (például Erdei Zsolt ökölvívó, az öttusaválogatott, hazánk legjobb magasugrói) is szerephez jutnak.

Legfrissebb hírek

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
5 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
27 perce

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
37 perce

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
1 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
2 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
2 órája