Gera Zoltán feje aranyat ér

B. G.B. G.
2007.12.15. 23:32
Címkék

Fordulatos, izgalmas találko zón Gera Zoltán vezette győzelemre a West Bromwich Albiont a Charlton ellen. A Birminghamben rendezett Championshipmérkőzésen a magyar futballistát foglalkoztató együttes 4–2-re legyőzte a tavaly még az élvonalban szereplő riválist. Gera Zoltán két fejes gólt szerzett, és egy gólpasszt is adott a kilencven perc alatt.

„Nagyon boldog vagyok, hogy két gólt szereztem – mondta lapunknak Gera Zoltán. – A teljesítményemmel eddig sem volt különösebb gond, de a találatok mégis hiányoztak. A góljaimnál is jobban örülök azonban annak, hogy kikapott a Watford, hiszen így átvettük a vezetést a táblázaton, amire már nagyon régóta készültünk. Az angol közvélemény szerint a West Brom kiemelkedik a mezőnyből, fontos volt tehát, hogy végre az elvárásoknak megfelelő helyre kerüljünk. Az ünnepek alatt amúgy is sorra játsszuk majd a mérkőzéseket, és ilyenkor jobb, ha a mi hátunkat nézik a riválisok.”

Az 50. percben, 1–1-es állásnál (a Charlton vezető találatát Gera passzából Roman Bednar egyenlítette ki) Chris Brunt bal oldalról beívelt labdáját bólintotta a kapuba a magyar játékos, és ezzel máris a West Bromnál volt az előny. Később a Charlton újabb gólt szerzett, de a hazaiak lemásolták előző góljukat, Chris Brunt beívelése után megint Gera Zoltán talált – fejjel – a kapuba. A hajrában Kevin Phillips is eredményes volt, így alakult ki a 4–2-es végeredmény.

B. G. ½

Legfrissebb hírek

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
3 perce

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
39 perce

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
57 perce

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
5 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
8 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
8 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
8 órája