James fogta Bryantet

I. SZ.I. SZ.
2007.12.21. 23:08
Címkék

Bár csak három meccset ren deztek az NBA legutóbbi játéknapján, eseményben nem volt hiány: az egyiken egy, a másikon két hosszabbítás kellett a döntéshez, míg a harmadikon a liga két legeredményesebb játékosa csapott össze.

LeBron James és Kobe Bryant Clevelandben találkozott, és rendkívüli hajrában a Cavaliers klasszisa vezette győzelemre csapatát. Két és fél perccel a meccs vége előtt, 90–90-es állásnál felvették egymást, és igazi egy egy elleni küzdelmet vívtak.

„Nem kérdeztem erről senkit, egyszerűen megmondtam Szasa Pavlovicsnak, hogy keressen másik embert, Kobe az enyém. Aki nyerni akar, annak a legjobb játékost is meg kell fognia. Úgy érzem, ez sikerült, remek párharcot vívtam Kobeval” – árulta el James, akinek szorításában Bryant két kosárkísérletet is elhibázott, és a Lakers már nem szerzett több pontot. A Cleveland végül négy ponttal többet dobva nyerte meg a meccset, James 33 ponttal, tíz lepattanóval és öt gólpasszal fejezte be a küzdelmet, míg Bryant 21 pontig és 5-5 lepattanóig, illetve gólpasszig jutott el. Pontszám tekintetében mindkettejüknél jobb volt Dwyane Wade, a Miami hátvédje, aki egymás utáni második mérkőzésén döntötte meg szezoncsúcsát, de 41 pontja sem volt elég ahhoz, hogy nyerjen a Heat: akárcsak egy mecscsel korábban az Atlanta ellen, ezúttal is hosszabbításban kapott ki a Miami. A rendes játékidő hajrájában mínusz hétről egyenlítő New Jersey 107–103-ra nyert Floridában.

Denverben a Nuggets két nagyágyújára bízta a meccs eldöntését, Carmelo Anthony 37, Allen Iverson 36 pontot dobott a Tracy McGradyt nélkülöző Houston ellen. George Karl vezetőedző azonban pontosan tudja, hogy vannak tartalékai: a második hosszabbításban, 111–110-es houstoni vezetésnél, nyolc tizedmásodperccel a vége előtt Anthony Carter dobta el a labdát, és kísérlete be is ment.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák egyenlített a második félidő elején – Köbenhavn–Debrecen Kl-selejtező-visszavágó

Európa-konferencialiga
3 perce

NBA: rekordösszegért kelt el a Los Angeles Lakers – hivatalos

Kosárlabda
6 perce

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
7 perce

Milák Kristóf országos csúccsal Európa-bajnoki bronzérmes 100 gyorson

Úszás
8 perce

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
17 perce

Kajak-kenu: megvan a vb-csapat, harmincheten utaznak Poznanba

Kajak-kenu
19 perce

Kós Hubert Európa-bajnok 200 háton

Úszás
21 perce

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
30 perce