Hibátlanok csapataink

R. B. B.R. B. B.
2007.12.23. 00:25
Címkék

A csoportelsőségről döntő szombat délelőtti mérkőzésen álmosan kezdett a Domino, és hiába volt több szép védése Horváth Patríciának, a gyengébb kezdés meghatározó volt. Györe Lajos együttese – amelyben többen is lázzal, kisebb sérüléssel küzdöttek – rendre csak az egyenlítésre volt jó a sokáig csere nélkül játszó Oestgeest ellen. Aztán a harmadik negyed közepétől feljavult a Honvéd játéka, a jó védekezés mellett támadásban – ebben főleg a parádés gólokat szerző Kisteleki Dóra jeleskedett – is eredményessé vált a magyar együttes, és a záró nyolc perc közepén átvette a vezetést, sőt fél perccel a vége előtt szinte már győzelmet jelentő, kétgólos különbséget harcolt ki. A hollandok utolsó gólja már csak szépségtapasz volt, a Domino csoportelsőként jutott a BEK legjobb nyolc csapata közé.

Mivel a negyeddöntőben a csoportelsőket a csoportmásodikokkal sorsolják össze, a két magyar együttes (a Dunaújváros is továbbjutott) elkerüli egymást, ugyanakkor megkaphatják a címvédő Fiorentinát – Drávucz Rita és Stieber Mercedes csapata ugyanis Bochumban csak a második helyet szerezte meg a szintén olasz Catania mögött.

Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
1 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
1 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
2 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
2 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
2 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
3 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
3 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik