Filkor is a keretben

GY. B.GY. B.
2008.01.16. 23:24
Címkék

Adriano Galliani három hete azt nyilatkozta, a Milan a BL-címvédésre koncentrál, a bajnokságban és a kupában elért eredmény másodlagos. Az alelnök nem beszélt a levegőbe. A piros-feketék három meccsel kevesebbet játszottak a riválisoknál, a tabellán elfoglalt 12. helyre ez sem mentség, a kupában pedig méltatlanul korán búcsúztak a Catania ellen már a legjobb tizenhat között. A hazai kudarc után a visszavágón sem fűtötte túlzottan Carlo Ancelottit a visszavágás vágya, legalábbis a kezdőcsapat (Kalac – Oddo, Digao, Simic, Favalli – Cafú, Pirlo, Emerson, Brocchi – Gourcuff, Gilardino) erről árulkodott.

A Regginát csütörtökön fogadó Inter továbbjutása nem forog veszélyben, a december 19–i 4–1-es idegenbeli sikerrel tulajdonképpen eldőlt a párharc sorsa. Éppen ezért Robarto Mancini minimális kockázatvállalás nélkül pihentetheti kulcsembereit, lehetőséget adva a fiataloknak. A fiához, Filippo Mancinihez hasonlóan a szakember Filkor Attilát is jelölte a mérkőzésre készülő keretbe, a 19 esztendős magyar válogatott középpályás az augusztus 14-i Milan elleni felkészülési találkozó után újra pályára léphet a felnőttcsapatban. Bár ennek esélyét csökkenti, hogy az Atlético Madridtól szerződtetett portugál Maniche mindenképpen szerepet kap, ha időben megérkeznek a papírjai.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
1 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
1 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
1 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
2 órája