A Zöld Sas leszállna VI.

Vágólapra másolva!
2008.01.24. 22:20
Hiába no, a hatalom ereje… Elegendő egy állami meghívó, máris tolonganak a cégek az Üllői úti hat plusz két hektárra kiírt tenderre. Tizenhárman fogadták el a megtisztelő felkérést, tizenhárman gondolják komolyan, hogy tejjel-mézzel folyó Kánaánt varázsolnak az Üllői út és a Könyves Kálmán körút határolta területre.

Milliárdok nem számítanak, még az se fontos, hogy a hatalom a megszokott gazdasági folyamat (pályázat) eredményességét a majdani haszonélvező (FTC) vétójogához kötötte, nagyképűen: sportszakmai szempontokhoz. Hogy a szebb napokat megélt legendás klubnál menynyit konyítanak a sportszakmához, azt most ne firtassuk, maradjunk annyiban, körülbelül annyit, amennyit a gazdálkodáshoz (lásd még: NB II és anyagi csőd). Ezzel együtt vétójoga egyértelműen a Fradi-elöljárókat juttatja előnyhöz.

Megint milliárdokról dönthetnek, megint olyan (komoly, felelős) dolgokba lehet beleszólásuk (beruházás, hasznosítás…), amelyekhez logikusan semmi közük sincs, hiszen nem a saját bőrüket, nem a saját pénzüket viszik a vásárra. Kötve hiszem, hogy egy átlagosan fejlett polgári demokráciában az ingatlanban utazó cégeket a tevékenységüktől távol eső területeken való otthonosságuk alapján ítélnék meg, s nem a várható, a kalkulált, a kínált haszon szerint. Mint ahogy a gazdasággal köszönő viszonyban sem lévő vállalkozásokat sem vonják be a döntésekbe ott, ahol a piac és a pénzmozgások ismerete enyhén szólva is alapkövetelmény. Ahol rend van, ott a susztert a kaptafánál találja az este.

Tizenhárom kérő ott, ahol az sem lenne csoda, ha a vénülő, sorvadó hajadon pártában maradna – népmesei fordulat ez a javából. Naivitásom a régi, így hiszek abban, hogy a műfaj szabályai szerint A Zöld Sas leszállna című szappanopera hatodik részében nem marad el a boldog vég. Elsősorban az a fordulat érdekel, amikor kiderül az igazság, és a rosszak elnyerik méltó büntetésüket.

MALONYAI PÉTER
Legfrissebb hírek

Magyarul moroghat – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
17 órája

Időt nyert a Ferencváros – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 23:23

Európai klasszikusok – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
2026.01.30. 23:49

Nem sikerült a bravúr – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.01.29. 23:43

Zöld utat kapnak? – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
2026.01.28. 23:31

Dübörgés – Somogyi Zsolt jegyzete

Bajnokok Ligája
2026.01.27. 23:41

Plusz egy százalék – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.01.26. 23:25

Megkezdődött az utazás – Borbola Bence jegyzete

Légiósok
2026.01.24. 23:52
Ezek is érdekelhetik