A Zöld Sas leszállna VI.

Hiába no, a hatalom ereje… Elegendő egy állami meghívó, máris tolonganak a cégek az Üllői úti hat plusz két hektárra kiírt tenderre. Tizenhárman fogadták el a megtisztelő felkérést, tizenhárman gondolják komolyan, hogy tejjel-mézzel folyó Kánaánt varázsolnak az Üllői út és a Könyves Kálmán körút határolta területre.

Milliárdok nem számítanak, még az se fontos, hogy a hatalom a megszokott gazdasági folyamat (pályázat) eredményességét a majdani haszonélvező (FTC) vétójogához kötötte, nagyképűen: sportszakmai szempontokhoz. Hogy a szebb napokat megélt legendás klubnál menynyit konyítanak a sportszakmához, azt most ne firtassuk, maradjunk annyiban, körülbelül annyit, amennyit a gazdálkodáshoz (lásd még: NB II és anyagi csőd). Ezzel együtt vétójoga egyértelműen a Fradi-elöljárókat juttatja előnyhöz.

Megint milliárdokról dönthetnek, megint olyan (komoly, felelős) dolgokba lehet beleszólásuk (beruházás, hasznosítás…), amelyekhez logikusan semmi közük sincs, hiszen nem a saját bőrüket, nem a saját pénzüket viszik a vásárra. Kötve hiszem, hogy egy átlagosan fejlett polgári demokráciában az ingatlanban utazó cégeket a tevékenységüktől távol eső területeken való otthonosságuk alapján ítélnék meg, s nem a várható, a kalkulált, a kínált haszon szerint. Mint ahogy a gazdasággal köszönő viszonyban sem lévő vállalkozásokat sem vonják be a döntésekbe ott, ahol a piac és a pénzmozgások ismerete enyhén szólva is alapkövetelmény. Ahol rend van, ott a susztert a kaptafánál találja az este.

Tizenhárom kérő ott, ahol az sem lenne csoda, ha a vénülő, sorvadó hajadon pártában maradna – népmesei fordulat ez a javából. Naivitásom a régi, így hiszek abban, hogy a műfaj szabályai szerint A Zöld Sas leszállna című szappanopera hatodik részében nem marad el a boldog vég. Elsősorban az a fordulat érdekel, amikor kiderül az igazság, és a rosszak elnyerik méltó büntetésüket.

MALONYAI PÉTER