Nehéz csoportban

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
2008.01.30. 09:26
Címkék
Szerdán megkezdődnek a Fedkupa küzdelmei az euro-afrikai zóna I. csoportjában. Az eseményt minden évben megrendezik, de Magyarországon ezúttal különleges figyelem kíséri: Budapest, a Syma-csarnok ad otthont ugyanis a viadalnak.

Nem kevesebb, mint tizenöt or szág csapatai csapnak össze szerda reggeltől azért, hogy kiderüljön, melyik két csapat jut a Világcsoport II. osztályába jutásért vívott rájátszásba. Pontosabban az egyik továbbjutó helyet akár előre oda is lehet adni a szerb csapatnak, amely Ana Ivanovics és Jelena Jankovics személyében két szupersztárt, a világranglista 2. és 4. helyezettjét is felvonultatja. (Szerbiában az ifjú sztárok feltűnése óta hatalmas az érdeklődés a tenisz iránt, így az ország szövetsége nem teheti meg, hogy ne vegye komolyan a Fed-kupát, és a siker érdekében még az egymást nem igazán szívelő Ivanovicsot és Jankovicsot is sikerült egy csapatba terelni.)

A másik kiadó pozícióért azonban nagy lesz a versenyfutás. A 15 országot három négyes és egy hármas csoportba osztották (utóbbiba a szerbek mellett két erős, más helyzetben akár a feljutásra is esélyes válogatott, Lengyelország és Románia került, valószínűleg nem őszinte örömükre), és a csoportelsők játszanak majd a feljebb kerülésért. Minket persze elsősorban a magyar együttes érdekel: az Arn Gréta, Gubacsi Zsófia, Nagy Kyra, Szávay Ágnes összeállítású válogatott a B jelű négyesbe került, Svájc, Nagy-Britannia és Dánia mellé. Azt nem lehet mondani, hogy válogatottunknak (amelyben a két egyesmeccset minden bizonnyal az itthon ritkán fellépő Szávay Ágnes és Arn Gréta játssza majd) könnyű dolga lenne: a dánok egy kiváló fiatal játékossal (lásd keretes írásunkat), a britek masszív, mindenkire veszélyes teniszezőkkel, a svájciak pedig a világranglista-14. Patty Schnyder személyében egy igazi világklaszszissal állnak fel, azaz Machán Róbert együttesének bravúrra lesz szüksége a továbbjutáshoz. A remek eredményhez a magyar közönség is hozzásegítheti a mieinket: jó hír a szurkolók számára, hogy a diákok és nyugdíjasok szerdán és csütörtökön is ingyen tekinthetik meg a versenyeket. A magyar lányok mindennap fél 3-tól játszanak, kivéve szombaton – ha minden összejön, akkor – a feljutásért csak valamivel később lépnek pályára.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
1 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
1 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
1 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
2 órája