Vk-indulás volt a tét

R. B. B.R. B. B.
2008.02.02. 23:45
Címkék

Az UTE dzsúdótermében rendezték az év második válogatóversenyét. Ahogyan Nagysolymosi Sándor férfiszakág-vezető megjegyezte, „csodák nincsenek”, akik eddig nem harcolták ki az olimpiai kerettagságot, már nem is fogják. Ugyanakkor fontos volt a viadal, mivel több súlycsoportban most dőlt el, kik azok, akik az ezúttal a nézőtéren megjelenő legjobbak mögött – klubköltségen – indulhatnak a tavaszi Vk-versenyeken. A mostani, illetve a két héttel korábbi válogató alapján 60 kilóban Hammer Erik, 81 kilóban Krizsán Szabolcs, míg 90 kilóban Ledényi Levente bizonyíthat a nemzetközi porondon. A nőknél Csák József szakágvezető a kis létszám miatt kesergett, de azért így is árgus szemekkel figyelte, kikre számíthat a február 16–17-i budapesti Hungária-kupán, amelyen rendezőként minden súlycsoportban négy-négy magyar cselgáncsozó léphet tatamira.

Legfrissebb hírek

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
6 perce

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
13 perce

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
14 perce

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
20 perce

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
22 perce

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
22 perce

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
51 perce

Győzelemmel rajtolt Szlovákia, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
55 perce