Ég és föld

Cseh László kicsivel jobban úszott Pekingben, mint amire számított, a magyar futballválogatott jóval gyengébben teljesített Limassolban, mint (el)várható volt. Az úszó büszkén mondhatja, hogy a formája biztató az augusztusi olimpia előtt, a futballisták legfeljebb azzal takarózhatnak, hogy sok idő van még szeptemberig, a világbajnoki selejtező rajtjáig.

A nyári játékok helyszínén mindkét vegyesben győztes fiatalembernek esze ágában sincs, hogy ígérgessen, jósoljon, nem szokása, nem látja értelmét, magasabb futballkörökben viszont a kvalifikáció sorsolásakor magabiztosan jelentették ki, hogy a csoportmeccsek hajrájában versenyben kell lennünk a továbbjutásért. Cseh Lászlót nem zavarták meg a körülmények, álmosan, kialvatlanul is a megszokott nívón teljesített, a nemzeti tizenegy tagjai éppen azoktól az erényektől voltak mentesek a szlovákok elleni meccsen, amelyek miatt felfigyelt rájuk mindenki az elmúlt esztendőben: hiányzott a ritmus, a lendület, a figyelem és a fegyelem.

Erre nem mentség, legfeljebb magyarázat, hogy kis túlzással a kutya sem volt kíváncsi rájuk, hangulattalan, nézőmentes volt a ciprusi barátságos. Az úszó örült annak, hogy nem csupán a hát-, a pillangó- és a gyorsúszás megy jól neki, hanem mellen is előbbre lépett, olyannyira, hogy úgy érzi, másodperceket is javulhat benne; a futballistáknál, Várhidi kapitány értékelése szerint (is) az alapelemek hibádztak, jellemző: a gólt olyan helyzet után kapta a csapat, amelynek veszélyeit igyekeztek elhárítani az edzéseken.

Cseh László és a magyar nemzeti tizenegy egyaránt akkor vállalkozott a próbára, amikor még odébb van a bizonyítás ideje, a naptárt nézve a medencék klasszisa és a futballisták egyaránt – jöjjön a bevett közhely! – idény eleji formában versenyeztek.

És mégis… A produkciót nézve ég és föld a különbség.

MALONYAI PÉTER