Aranycipős csatázik az aranylabdással

2008.02.16. 23:31
Címkék
Szombat este fél kilenckor igazi csúcsrangadóra kerül sor a Serie A-ban, hiszen Torinóban a táblázat harmadik helyezettje, a Juventus fogadja a második Romát. Hazai győzelem esetén a Juve egyetlen pontra megközelítené a BL-főtáblát jelentő második helyen álló „farkasokat”, ám a két gárda játékosai számára ennél sokkal nagyobb a tét.

A Juve–Roma párharcok a nyolc vanas évek óta számítanak kiemelkedő mérkőzésnek. Akkor az egyik oldalon Michel Platini, Paolo Rossi, Marco Tardelli és Gaetano Scirea rúgta a labdát, a másikon Falcao, Roberto Pruzzo, Bruno Conti és Ciccio Graziani jeleskedett, és a névsorok erőssége azóta sem változott. Ma a Juve öt világbajnokkal (David Trezeguet, Gianluigi Buffon, Mauro Camoranesi, Alessandro Del Piero, Vincenzo Iaquinta) és egy aranylabdással (Pavel Nedved) áll föl, a Roma három világbajnokkal (Daniele De Rossi, Simone Perrotta, Francesco Totti), köztük 2007 aranycipősével (Totti). Az olasz rendőrség biztonsági okokból nem engedi be a Romadrukkereket az összecsapásra, ám a játékosok között zömmel remek a viszony: a két francia légiós, Philippe Mexes és David Trezeguet például időtlen idők óta harcol egymás ellen, míg Gigi Buffon éppen a héten emlékezett vissza arra, hogy Tottit egy 1992-es isztambuli U14-es torna óta ismeri. A barátságokat persze a szombat esti kilencven percre félre kell tenni, hiszen mindkét szurkolótábor győzelmet vár az övéitől.

A Romának azért „kell” nyernie, hogy tovább üldözze a listavezető Intert abban reménykedve, hogy a továbbra is veretlen fekete-kékek csak megbotlanak egyszer (vagy inkább többször), míg a Juve játékosai tudják, hogy ha nyernek, egyetlen pontra fölzárkóznak a Roma mögé, márpedig a második és a harmadik hely, azaz a BL főtáblája és selejtezője között ég és föld a különbség: egészen pontosan két héttel rövidebb nyári szünet és egy igen kemény megvívandó párharc a legerősebb 32 európai csapat közé kerülésért.

A tét tehát hatalmas, és a sors szerencsére úgy hozta, hogy mindkét együttes legerősebb összeállításában futhat ki a pályára. A Juventusban csak az a kérdés, hogy a középpálya közepén Cristiano Zanetti mellett a fiatal Antonio Nocerino vagy a januárban igazolt Mohamed Sissoko lesz-e a másik játékos (Tiago Mendes már szóba sem kerül), míg elöl Iaquinta a múlt heti udinei gólja ellenére valószínűleg csak kispados lesz, bár ő a legszívesebben Trezeguet és Del Piero mellett játszana harmadik csatárt. (Ez azonban Claudio Ranieri mester számára alighanem túl kockázatos lenne.) A Roma védelmébe visszatér a sérüléséből felépülő Juan, így a „farkasoknak” sem lesz gyenge pontjuk.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo 146 válogatott gólja világrekord – íme, az összes!

Minden más foci
16 perce

Feltűnt a láthatáron az orosz zászlóshajó, de egyelőre nem tudni, mikor ér partot

Jégkorong
17 perce

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
26 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika bronzérmes lépisztolyban – ezzel ő az első kvótásunk Los Angelesre!

Egyéb egyéni
39 perce

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
41 perce

„Öröksége túlmutat a pályán” – a portugál szövetség egy eseményen búcsúztatná Ronaldót

Minden más foci
1 órája

A remek felkészülés és a tudatos frissítés győzelmet ért a Vadlánon

Csupasport
1 órája

Megjelentek az első szurkolók a Dóm-téren – élő felvezető a Milan–Fradi előtt

Európa-liga
1 órája