Ferencziék bravúros győzelme az Anfielden

2008.02.16. 23:31
Címkék

Az FA-kupa szombati játéknapjának legnagyobb meglepetését a Barnsley szerezte, Ferenczi István másodosztályú együttese az Anfield Roadon búcsúztatta a sorozattól a nagy négyes egyikét, a Liverpoolt. A győzelemből a 30 éves magyar támadó is kivette a részét, végig a pályán volt. A „kiscsapatból” két nevet mindenképpen megjegyezhettünk, Brian Howardét és Luke Steele-ét. Előbbi, a csapatkapitány a 92. percben szerezte meg a győztes gólt egy nagyszerű lövéssel, de ez semmit nem ért volna utóbbi bravúrjai nélkül, tudniillik Steele a Barnsley kapusa, és káprázatos formában védett a hajrában.

„Soha életemben nem kaptam még ennyi SMS-t, még nem is volt időm mindegyikre válaszolni, de nagyon boldog vagyok – hadarta lelkesen a telefonba egy órával a lefújás után Ferenczi István. – Pedig nem is nagyon volt taktikánk a meccsre, nem sokat foglalkoztunk vele, hiszen edzőnk is azt mondta, ezen a találkozón mi csak nyerhetünk. Mindenki kiadta magából a száz százalékot, és ezúttal a szerencse is mellénk állt. Hétezer Barnsleyszurkoló volt a lelátókon, fantasztikus hangulatot teremtettek, az utolsó negyedórában túlkiabálták a hazai negyvenezret. Mióta itt játszom, több Premier League-es mérkőzésen voltam nézőként, a legtöbbet éppen az Anfielden, és megfigyeltem, hogy mindig itt a legjobb a hangulat, ennek az arénának a legjobb az akusztikája. No persze ezt belülről érezni teljesen más, mint a lelátón ülve!”

Ami pedig a vesztes felet illeti, a kupabúcsú nem erősítette meg Rafa Benítez pozícióját, igaz, a spanyol menedzser jövőjére jóval nagyobb befolyással lesz az olasz Internazionale elleni BL-párharc, amelynek első felvonását kedden az Anfield Roadon rendezik. Ott, ahol a Barnsley megtréfálta a „vörösöket”.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo 146 válogatott gólja világrekord – íme, az összes!

Minden más foci
15 perce

Feltűnt a láthatáron az orosz zászlóshajó, de egyelőre nem tudni, mikor ér partot

Jégkorong
15 perce

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
25 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika bronzérmes lépisztolyban – ezzel ő az első kvótásunk Los Angelesre!

Egyéb egyéni
38 perce

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
39 perce

„Öröksége túlmutat a pályán” – a portugál szövetség egy eseményen búcsúztatná Ronaldót

Minden más foci
1 órája

A remek felkészülés és a tudatos frissítés győzelmet ért a Vadlánon

Csupasport
1 órája

Megjelentek az első szurkolók a Dóm-téren – élő felvezető a Milan–Fradi előtt

Európa-liga
1 órája