Látványos újvárosi parádé a női EHF-kupában

2008.02.16. 23:31
Címkék

A szerb bajnok lemondott pályaválasztói jogáról, így a női EHF-kupa-nyolcaddöntő mindkét mérkőzését Dunaújvárosban rendezik.

Ebből az előjelből már következtetni lehetett arra, hogy a szerbek (akik a szombati találkozón hivatalosan pályaválasztók voltak) szerény reményekkel érkeztek Dunaújvárosba. Ahogyan Imre Vilmos eltervezte, az elején zárt védekezésből gyors indításokkal szerezte góljait a Dunaferr. A félidő közepétől meglódult a dunaújvárosi gárda, Paula Ungureanu remek védésekkel adta meg az alaphangot, és fokozatosan növelte előnyét. Különösen elemében volt Lovász Zsuzsa, aki szigorú védekezése mellett pompás gólokkal vétette magát észre, valamint Ferling Bernadett és Pigniczki Krisztina, akik fazont szabtak az Újváros játékának. A második félidőben már szinte kénye-kedve szerint lőtte a gólokat a Dunaferr. A piros-fehérek még azt is megengedhették maguknak, hogy a mérkőzés hajrájában a cserejátékosok lépjenek pályára, ekkor valamelyest fel tudott zárkózni az arandjelováci együttes. A vasárnapi második mérkőzésen is a közönség minél teljesebb kiszolgálása lesz a dunaújvárosiak célja.

A város férficsapatát viszont nem láthatja már a tavasszal nemzetközi kupameccsen a közönség, a klasszisokból álló Aragon otthonában nem volt esélye. Brassóban a DVSC női együttesének is csak a tisztességes eredmény elérése sikerült.

Legfrissebb hírek

Váncza István és Vitek Dárius a 2026-os világranglista élén végzett

Birkózás
13 perce

A San Siróban a lovaké volt az első pálya

Európa-liga
17 perce

„Rettenetesen ingatag a liverpooli védelem” – angol sajtóreakciók az isztambuli vereség után

Bajnokok Ligája
22 perce

Ötvenéves rekordot döntött meg a Como, Mbappé százados lett – szerdai BL-legek

Bajnokok Ligája
34 perce

A tragikus sorsú „lustag” klasszis

Népsport
37 perce

Az idény végén távozik az ETO irányítója – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Harry Kane 2029-ig hosszabbított a Bayern Münchennél

Német labdarúgás
1 órája

Vitális Milán: Bellingham vagy Valverde? Koita!

Bajnokok Ligája
1 órája