Már korán eldőlhet

R. B. B.R. B. B.
2008.02.16. 23:31
Címkék

Péntek hajnalban utazott el az olaszországi Imperiába a csapat, amely a tavalyi európai selejtezőn nem tudta kiharcolni az olimpiai kvótát (a hollandok kvalifikálták magukat), így ez a második és egyben az utolsó esély. A tizenkét résztvevő közül négyen jutnak el Pekingbe.

Godova Gábor együttese az elvileg könnyebb csoportba került (a másik hatosban kaptak helyet a házigazda olaszok, az Európabajnok oroszok és a görögök), ám ez csak csoportelsőség esetén ér valamit, mivel az élen végzők rögtön az elődöntőbe kerülnek – egyúttal kvótát szereznek –, míg a másodikok a másik csoport harmadik helyezettjével

játszanak a négy közé jutásért és egyben a kvalifikációért, de ebben az esetben igen kemény ellenfél következne.

„Egyformán nehéznek ígérkezik a kanadaiak és a spanyolok elleni mérkőzés – mondta Godova. – A felkészülés során elvégeztük a tervezett munkát, védekezésben és támadásban is háromhárom variációt tud játszani a csapat, ezeket alaposan begyakoroltuk a kevesebb néha több elvet szem előtt tartva.”

Magyarország az első mérkőzését vasárnap Csehország ellen játssza, a kanadaiak hétfőn következnek, végül csütörtökön Spanyolország vár a lányokra.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
1 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
1 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
1 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
2 órája