Egy meccsre a kvótától

R. B. B.R. B. B.
2008.02.20. 23:16
Címkék

Szerdán több gólt kapott a magyar válogatott, mint a kubaiak elleni találkozót megelőző három mérkőzésen összesen. Nagy bajra (értsd: vereségre) azért nem kell gondolni, mivel a közép-amerikai együttes hét találata csak a magyarok korábbi meccseihez képest volt magas szám, ráadásul a támadójátékra ezúttal sem lehetett panasz.

„Előfordul az ilyesmi – mondta a kapitány. – Még azt se mondanám, hogy rossz volt a védekezésünk, hiszen peches gólokat kaptunk, épp csak becsorogott a labda a kapuba, miközben támadásban hat kapufát lőttünk.”

Godova kapitány szerint a szerdai találkozó tanulsága: ha nem pörög a csapat az elejétől fogva, az zavart tud okozni a játékban. Ez történt Kuba ellen az első félidőben.

A magyar válogatott hibátlanul vezeti a B-csoportot, ráadásul Kanada szerdán megverte Spanyolországot, így már csak Magyarország veretlen a szextettben. Az utolsó csoportmérkőzését csütörtök este nyolc órától a spanyolok ellen játssza a válogatott. A már biztosan ötkarikás szereplést érő csoportelsőséghez a kétgólos vereség is elegendő. A harmadik helyre viszont csak katasztrofális kudarccal csúszhat vissza a gárda, de még akkor is csatázhatna a négy közé jutásért és ezzel a kvótáért.

Legfrissebb hírek

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
29 perce

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
36 perce

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
52 perce

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
1 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
1 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
1 órája

Videó: ezzel a góllal búcsúztatta Kanada Dél-Afrikát

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik