Kolonics ismét Afrikába tart

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
2008.02.20. 23:16
Címkék

Ismét a mesebeli Afrika vár Ludasi Róbert edző kenus csapatára, Kolonics Györgyék február 25-én repülnek el megszokott edzőtáborukba, Dél-Afrikába. Kolóék számára már az idén sem számít újdonságnak a vízi edzés, hiszen ők – a többi csoporttal ellentétben – már néhány hete a csepeli öbölben, a csapat székhelyén lapátolnak.

Ludasi Róberthez az ősz folyamán csatlakozott Kolonics párostársa, a korábban Szabó Attilával tréningező Kozmann György, no és a tizenháromszoros maratoni világbajnok Csabai Edvin is, ami könnyebbséget jelent kétszeres olimpiai bajnokunk számára.

„Újdonságot nem jelent a fiúk jelenléte, hiszen korábban innen mentek el, ám kétségtelen, jó hatással van rám, hogy nemcsak fiatalokkal, hanem a saját korosztályommal végezhetem az edzéseket” – magyarázta Kolonics

György, aki pályafutása ötödik olimpiájának fut neki.

És nem is esélytelenül. Koló több mint másfél évtizede a nemzetközi elitbe tartozik, és bár saját bevallása szerint teste már egyre jobban megérzi az edzések során végzett kemény munkát, a teljesítmény minősége és az eredményesség nem szenved csorbát.

Ehhez természetesen szükség van messze földön híres maximalizmusára, ami nem mindig esik jól a társak számára – ám Kolonics pályafutása önmagáért beszél, így nem is igen kérdőjelezik meg a tizenötszörös világbajnok elképzeléseit. A 36 esztendős kenus ugyanakkor hangsúlyozza, nincs főnök a hajóban, párjával, Kozmann Györggyel teszik a dolgukat, és ez a „koprodukció” nagyon is sikeresnek mondható.

A dél-afrikai edzőtábornak is nagy reményekkel vágnak neki, igaz, Kolonicsnak nem igazán fűlik a foga a hosszú utazáshoz.

„A többiekkel ellentétben mi csak három és fél hétre utazunk Dél-Afrikába, azt hiszem, tovább nem is bírnám – állítja. – Itthon elviselhetőbbnek tűnik minden, nem szeretem az összezártságot, egy idő után mindenkit minden idegesít. Én ebből a szempontból különösen érzékeny figura vagyok, de ilyenkor igyekszem alkalmazkodni, csiszolódni a lehetőségek szerint. Azért várom is a tábort, mert ilyenkor csak a kenuzásra kell koncentrálnunk, ami nagyon fontos feltétele a későbbi sikereknek.”

Legfrissebb hírek

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
30 perce

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
38 perce

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
54 perce

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
1 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
1 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
1 órája

Videó: ezzel a góllal búcsúztatta Kanada Dél-Afrikát

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik