Riesch is megrázta magát

L. Á.L. Á.
2008.02.25. 23:53
Címkék

A német Maria Riesch diadalmaskodott a magyar idő szerint vasárnap éjjel megrendezett whistleri szuperkombinációs versenyben. Riesch sikerét fantasztikus szuper óriás-műlesiklásával alapozta meg, hiszen nagy riválisával, az osztrák Marlies Schilddel szemben több mint egy másodperces előnyre tett szert. A német versenyző éppen ezért a szlalomban már kockázatmentesen versenyzett, és ez elegendő volt számára a győzelemhez. „A műlesiklás előtt nagyon ideges voltam, nem akartam kiesni, és nulla ponttal zárni a viadalt” – mondta Riesch, aki jelenleg vezet a szakági Világkupában, míg az összetett versenyben a harmadik helyen áll az amerikai Lindsey Vonn és az osztrák Nicole Hosp mögött. Bár hármójuk számára nyílt a verseny, Riesch nem fűz sok reményt az öszszetett elsőséghez. „Úgy hiszem, az összetett Lindsey és Nicky között dől majd el, én túl messze vagyok tőle, de ez így is van rendjén. A célom, hogy megnyerjem a szuper-G Vk-t, egy verseny van még hátra, és ötven pont az előnyöm, vagyis ez nem lehetetlen” – tette hozzá a német versenyző.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
2 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
2 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
2 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
2 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
2 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
3 órája