Ha valaki szombat este úgy fél kilenc tájékán ránézett volna a Primera División virtuális tabellájára, azt látta volna, hogy a néhány hete még kilencpontos Real Madrid-előny, azonos gólkülönbség mellett, öttel több lőtt gólra (!) olvadt a Barcelonával szemben. (A bajnokság végén ennek nem lenne jelentősége, mert akkor az egymás elleni eredmények rangsorolnak.) Ronaldinho szemet gyönyörködtető ollózásával akkor szerezte meg a vezetést a Barca az Atlético Madrid otthonában, a Real Madrid meg azokban a percekben egyenlített a Recreativo Huelva otthonában a Royston Drenthe beadásából eredményes Raúl góljával.
Hogy egy óra tiszta játékidővel később miért lett a minimális különbségből ismét megnyugtatónak tűnő, ötpontos Real-fór, azt nehéz megmondani. Semmi sem ígérte a Real feltámadását, akárcsak a naptári évben tétmérkőzésen veretlen Barca összeomlását. Csakhogy a madridiak a Bernd Schuster-érában jellemző módon nem jó játékkal, de hatalmasat küzdve fordítottak, a katalánok meg kiütéses vereséget szenvedtek.
A három kiállítást (a hazaiaktól Beto és Quique Álvarez, a vendégektől Sergio Ramos kapott pirosat) hozó huelvai meccsen Robinho döntött, méghozzá egy perccel azután, hogy beküldte őt a német edző. A végén még egyet szerzett a brazil támadó, csak hogy senkinek se kelljen aggódnia a pontok elosztása miatt. Madridban, a Vicente Calderón Stadionban pedig Kun Agüero volt a hős, aki lőtt két gólt (az elsőért hálás lehet a labdája útjába kerülő Carles Puyolnak), a kettő között meg kiharcolt egy tizenegyest (a változatosság kedvéért Puyol szorításában), amelyet Diego Forlán váltott gólra. A vége 4–2 lett, a mai futballra jellemző körülmények között: egy spanyol bajnoki rangadón öt dél-amerikai (az argentin Agüero és Maxi Rodríguez, az uruguayi Forlán, valamint a brazil Ronaldinho) és egy kameruni (Samuel Eto’o) szerezte a gólokat.
