Gólzápor kísérte a vihart

2008.03.02. 00:29
Címkék
Úgy tűnik, a Siófoknak sikerült jobban a téli felkészülés, hiszen a csapat az új edző, az olasz Aldo Dolcetti irányításával könnyedén verte meg a rivális Diósgyőrt, amelynél egyelőre nem fedezhető fel az összeszokottság...

Szörfözésre kiváló időben kocogott ki a pályára a két csapat, a lelátón néhány százan kapaszkodtak hol egymásba, hol a korlátba. De hiába volt az orkán, futballozni kellett, hiszen mind a Siófoknak, mind a DVTK-nak bőven volt javítanivalója, ugyanis a tervek merészek itt is, ott is. Siófokon például megtudtuk, hogy már pályáztatják a stadion felújítását, s nincs kizárva, hogy hónapokon belül megkezdődik a rekonstrukció. A tervek szerint a Balaton felőli állóhelyi részt duplájára bővítik, és befedik. Ugyancsak lelátót húznak a két kapu mögé, és hat-hétezer néző befogadására alkalmas miniarénát építenek. Ehhez persze kellene egy igazán ütőképes csapat, ám ha a kapcsolat továbbra is ilyen jó lesz az MTK-val, jönnek majd a tehetséges ifjak a Hungária körútról. Ezúttal öt korábbi MTK-s kapott helyet a Balaton-parti gárda kezdőcsapatában.

Nem volt ott ugyanakkor Lipcsei Roland.

Ő nemcsak most, hanem október óta hiányzik, nagy port kavart akkori letartóztatása, a hírek szerint drogügybe keveredett. A tehetséges labdarúgónak tartott fiatalember előzetes letartóztatásban volt, információink szerint kiengedték, sőt Nemes Ferenc, a Siófok elnöke találkozott is egykori játékosával. Nagy a valószínűsége, hogy hosszú-hosszú évekig nem futballozhat, így gyakorlatilag befejeződött pályafutása...

Ami a diósgyőrieket illeti, ott is volt bűnügyi téma a héten, a csapat egyik korábbi tulajdonosa került kapcsolatba a rendőrséggel, de ez a játékosokat, sőt a klubot nem rázta meg, a miskolci piros-fehérek bizakodva és jókedvűen várták a kezdést.

A viharos szél csúf tréfát űzött: ha valamelyik futballista lapos passzal kísérletezett, a labda néha a pálya mögötti benzinkút kezelőjénél landolt, vagy éppen a partizánok módjára megbúvó rendőrök között. Az első félidőben a hazaiakat, a másodikban a vendégeket segítette az orkán, az eredmény pontosan tükrözi, melyik csapat tudott élni a természet adta lehetőségekkel. Amikor a Siófok megszerezte harmadik találatát, a vendégszektorban helyet foglaló mintegy száz miskolci drukker görögtüzet gyújtott, vöröslött a szektor, sőt még lila füstbomba is színesítette a koreográfiát; dühödt drukkerek szedték le transzparenseiket, és megállapíthatták: csapatuk még körvonalaiban sem állt össze, és az őszi fellángolás után újra kezdődhet a miskolci piros-fehérek vesszőfutása.

A túlsó lelátórészen viszont zúgott a vastaps. Nem véletlenül, hiszen a négy gól, az négy gól, márpedig a Balaton mellett ritkán volt ilyesfajta élményük a drukkereknek. Az orkánban a hazai szurkolók elégedetten indultak haza, mondván, nem is baj, hogy viharosan kezdődött a balatoni szezon, hiszen gólzápor kísérte Siófokon.

AZ NS JÁTÉKOSÉRTÉKELÉSE

SIÓFOK

Hegedűs Lajos 7

Olykor nemcsak a labdát, még a szelet is kifogta, kritikus pillanatokban védett nagyszerűen.

Ambrus Sándor 6

Az első félidőben néha megkerülték, átjátszották, ám a folytatásban feljavult, egyszer a gólvonalon mentett bravúrral.

Adrian Gaman 6

Szürke eminenciás, el-eltűnt a mezőnyben, de hasznosan futballozott.

Forgács András 6

Remek fizikai felépítésének köszönhetően rendre megnyerte a test test elleni csatákat, s jól is passzolt.

László András 6

Jó az öreg a háznál. Magabiztosnak tűnt, igaz, sokszor ellenfele sem volt, a diósgyőriek rendre a bal szélen próbálkoztak.

Homonyik Gábriel 6

Futott becsülettel, és ha a szél nem tréfálta meg, átadásai is csapattárshoz kerültek.

Nagy Lajos 6

Sokat volt játékban, igyekezett afféle szellemi vezére lenni a fiatal csapatnak.

Tusori Richárd 6

Ha bátrabb lesz, még jobban futballozhat, nem okozott csalódást.

Melczer Vilmos 6

Gyönyörű szaltót ugrott tizenegyesből lőtt gólja után, s ezenkívül is voltak látványos megoldásai.

Magasföldi József 7

Vándorútja során most éppen Siófokon teljesít szolgálatot, s bizony örülhetnek a vezetők, hogy szerződtették. Két gyönyörű gólt szerzett.

Kozmor Ákos 6

Ügyes fiatalember, bár még kissé szertelen...

A CSERÉK közül Bonifert Péter (–) góllal és gólpasszal hálálta meg a bizalmat, Vajda István (–) és Csopaki István (–) pedig elmondhatta, részese lehetett a Diósgyőr kiütésének.

DVTK-BORSODI

Köteles László 0

Az első félidőben nem volt sok dolga, Magasföldi József szabadrúgását nem védhette. A szünetben lecserélték.

Mogyorósi József 4

Ütemtelennek és tanácstalannak tűnt, főleg a második félidőben hibázott sokat.

Sebők Vilmos 4

Sokat volt játékban, de a szünet után olyan rés tátongott a diósgyőri védelem közepén, hogy ott nemcsak egy csatár, egy tank is átfért volna.

Hegedűs Gyula 4

Igyekezett fellépni a támadásokhoz, ám védőmunkája csődöt mondott.

Elek Norbert 4

Ő sem találta a helyét és a ritmust – a második félidőben ráadásul az ellenfelet sem...

Djordje Kamber 5

Ő az egyik, aki valamelyest dicsérhető a borsodiaktól: próbált futballozni.

Pintér Zoltán 4-2=2

Harciasnak tűnt, szokás szerint nagy lendülettel kezdte a játékot, aztán kapott egy sárga lapot felesleges szituációban, majd jött a második, és mehetett zuhanyozni.

Szélpál Tamás 4

Súlytalannak tűnt, cselei öncélúak voltak.

Vitelki Zoltán 4

A csapatkapitányt elfújta a szél – eltűnt a mezőnyben...

Virág Aladár 5

Legtöbbször nála volt a labda a vendégek közül, de ezen a napon nem voltak társai.

Simon Attila 3

Elképesztő ziccerhelyzetekben hibázott, ha azokat kihasználja, talán 4–4 a vége.

A CSERÉK közül Kövesfalvi István (6) kapott ugyan három gólt, de legalább három ziccert hárított, Nagy Tamás (4)nem tudta felpörgetni csapata játékát, Honma Kazuo (–) is elrontott egy helyzetet.

Legfrissebb hírek

A Sassuolo otthonában ért véget a Firenze nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
17 perce

Emil Nielsen tagadta a távozásáról szóló pletykákat

Kézilabda
32 perce

Nagy Benedek lelkének jót tesz, hogy klubjában érzi a bizalmat, ebből a válogatott is profitálhat

Kézilabda
45 perce

FIFPro: hat világbajnok spanyol jelölt az előző idény álomcsapatába

Minden más foci
57 perce

Pat Cortina lett az olasz férfi hokiválogatott szövetségi kapitánya

Jégkorong
1 órája

NB II: Diósgyőri VTK–Kecskeméti TE: fordítottak a vendégek

Labdarúgó NB II
1 órája

Tenisz: bravúr a hatszoros első a spanyolok ellen

Utánpótlássport
1 órája

Világcsúcsok születtek férfi 85 kg-ban mindkét fogásnemben és összetettben is a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
2 órája