Ifjabb Tóthot kizárták a tagok közül

T. A.T. A.
2008.03.05. 00:55
Címkék

Ifjabb Tóth János levelet kapott (nem ő volt az egyetlen), amelyben az szerepelt, kizárták a Magyar Nemzeti Autósportszövetség (MNASZ) tagjai közül. Az ok: a január 31-i határidőig nem fizette be a tagdíjat.

„Ez nem jelenti azt, hogy nem versenyezhetek többet, mégis furcsállom az eljárást – mondta a hétszeres abszolút ralibajnok. – Január végére még sohasem állt össze az idényem, általában március végére vagy áprilisra derül ki számomra – addigra dőlnek el a pénzügyi kérdések –, tudok-e versenyezni az adott esztendőben. Akkor bemegyek a szövetségbe, és befizetem a tagdíjat, és licencet kérek. Legalábbis eddig így volt. Húsz éve versenyzek, de még sohasem zártak ki a tagok közül.”

Szamos Miklós, az MNASZ elnöke elmondta, az alapszabály írja elő, hogy január 31-ig mindenkinek be kell fizetnie a tagdíjat, ellenkező esetben törlik a tagságát. Eddig nem küldtek erről levelet a sportolóknak, az idén azonban megváltoztatták a gyakorlatot.

„Az is lehet szövetségünk tagja, aki eddig nem fizetett, hiszen ifjabb Tóthon kívül még jó néhányan járnak hasonló cipőben. Aki eddig elmulasztotta befizetni a tagdíjat, az bejön a szövetségbe, bemutatja a szükséges iratokat – APEH-igazolás, egyebek –, és az elnökség dönt arról, felveszi-e tagnak, vagy sem. Eddig még nem fordult elő, hogy valakit ne vettek volna újra fel” – mondta Szamos Miklós.

Az ügynek mégis van némi pikantériája, az, hogy a március 14-én tartandó megismételt közgyűlésen (az előző félbeszakadt, mivel a két részre szakadó tagság egyik része kivonult a teremből, így határozatképtelenné vált a fórum) csak a tagok szavazhatnak. Közéjük pillanatnyilag nem sorolható ifjabb Tóth János. Vagyis ő (és azok, akik nem fizettek idejében tagdíjat) nem szavazhatnak.

Egyelőre nem tudni, ez melyik irányba billenti, ha billenti egyáltalán, a mérleg nyelvét.

Ami pedig ifjabb Tóth Jánost illeti, ő az idén is versenyezni fog – a nemzetközi IRC-sorozat futamain áll rajthoz –, bár licencét csak néhány hét múlva kéri ki…

Legfrissebb hírek

NB I: a ZTE bemutatta Filipe Celikkaya vezetőedző stábját

Labdarúgó NB I
1 perce

Rayan a japánokról: Nem tudom, ki a legjobb játékosuk, meg kellene néznem a videókat

Foci vb 2026
22 perce

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
45 perce

Ezért tarthatnak Japánban a 11-es rúgásoktól – videó

Foci vb 2026
45 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: Jesse Marsch hollywoodi filmekbe illő beszédet mondott Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

Női röplabda Extraliga: Megvan, mikor rajtol az új idény

Röplabda
1 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik