Roddick kisegítette Federert

R. B. B.R. B. B.
2008.03.07. 23:29
Címkék

Andy Murraynek hála hatalmas lehetőséghez jutott a spanyol Rafael Nadal: miután a brit játékos (11. a világranglistán) már a dubai torna első fordulójában búcsúztatta (6:7, 6:3, 6:4) a világelső Roger Federert, a háromszoros Roland Garrosgyőztes mallorcai játékos letaszíthatta volna a ranglista éléről a svájci fenomént, ám ehhez minimum a döntőbe kellett (volna) kerülnie az 1 426 000 dolláros dubai tornán.

Nadal az utolsó előtti lépcsőfokon bukott el, a negyeddöntőben 7:6, 6:2-re kapott ki az amerikai Andy Roddicktól (6.), így egyelőre várni kell a trónfosztásra. A ranglistát 2004. február 2. óta vezető Federer – aki ezt megelőzően legutóbb 2004. augusztus 2-án búcsúzott az első fordulóban – tehát még legalább egy hétig biztosan az élen marad.

A csütörtök késő este lejátszott mérkőzésen Roddick a játék tulajdonképpen minden elemében felülmúlta spanyol riválisát. Nadal kettőjével szemben például 17 ászt szervált, 241 kilométeres adogatása a dubai torna történetének legerősebb szervája volt. Ellenfele mind a hat bréklabdáját hárította, miközben a rövidítésben megnyert első játszma után a másodikban kétszer is elvette Nadal adogatójátékát, ráadásul több szervagémjét is semmire hozta.

„Nagyon jól szervált, hatalmas nyomást gyakorolt rám az adogatásaival. Pedig nem is játszottam rosszul” – búslakodott Nadal a meccs után. Roddick persze sokkal elégedettebb volt. „Az első ponttól kezdve

rendkívül elszántan küzdöttem, mindenképpen le akartam győzni Nadalt. A remek hangulat és a gyors pálya nem jelentett eleve nekem előnyt, de igyekeztem kihasználni a körülményeket.”

A döntőbe jutás – Nadal után az elődöntőben a világranglista-3., Australian Open-győztes szerb Novak Djokovicsot is legyőzte az amerikai – ellenére sem lehetett felhőtlen Roddick öröme, mivel edzője, a nyolcszoros Grand Slam-győztes Jimmy Connors nem folytatja vele a közös munkát, mondván, szeretne több időt tölteni a családjával. Így az amerikai stábja két emberből áll: a bátyja és egyben korábbi trénere, illetve Doug Spreen erőnléti edző segíti felkészülését. Roddick elmondta, megérti Connorst, s nagyon hálás a közös munkáért, amely 2006 júliusától mostanáig tartott.

Legfrissebb hírek

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
4 perce

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
12 perce

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
12 perce

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
18 perce

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
21 perce

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
21 perce

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
49 perce

Győzelemmel rajtolt Szlovákia, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
53 perce