Főállású édesanya és center Brnóból

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
2008.03.18. 23:44
Címkék
A jóból sosem elég. Béres Tímea a magyar és a francia aranyérme mellé begyűjtött egy cseh kupagyőzelmet is, miután csapata, a Gambrinus Brno az elmúlt hétvégén a döntőben legyőzte az USK Prahát.

Hogyan ünnepelték a kupagyőzelmet?Hogyan ünnepelték a kupagyőzelmet?

Szolidan. Mivel délelőtt kezdődött a döntő, csak egy közös ebédre jött össze a csapat.

Több helyen hallani: noha jövő nyárig szól a szerződése, néhány hónap múlva mégis hazajön, és egy magyar együttesben folytatja. Mi igaz ebből?

Részigazság van benne, de inkább elmondom az elejétől. Két hete bébiszitter-problémáink adódtak, amit nem részleteznék. A lényeg, hogy kicsit megijedtem, mi lesz a négyéves fiammal, Milánnal. Bizonytalanná vált, hogy nekem miként jut időm rá, amikor nincs óvodában, ki lesz az, akire nyugodtan rábízhatom.

Mivel a férjem ritkán van itt Brnóban, még annak a lehetősége is felvetődött, hogy hazaköltözünk. Így kerülhetett szóba a két magyar élcsapat (a Pécs és a Sopron – a szerk.), de nem akarok reklámot sem magamnak, sem ezeknek a kluboknak, ezért erről sem mondanék többet. Végül, a Brno elnöke megnyugtatott, segítséget ajánlott, és úgy tetszik, megoldódtak a problémák, én is lecsillapodtam. Szóval maradok. Sőt még azt is felajánlotta, hogy szerződésem lejárta után hoszszabbítsunk, de finoman eltereltem a szót. Azt hiszem, 2009 után már felhagyok a profi játékkal, és ha jól alakulnak a dolgok, szülök még egy gyereket.

Addig azért még sok idő van. Többek között a magyar válogatottnak lesz egy Európa-bajnoki selejtezője. Ott lesz a csapatban?

Lehetne, hogy erre a kérdésre most nem válaszolok? Talán két hét múlva megmondom, ha ezzel beéri…

Akkor most főállású anyuka, vagy a Gambrinus Brno profi centere, aki második Euroliga-győzelmére készül?

Kettő az egyben, legalábbis erre törekszem, és arra, hogy mindkettőt jól csináljam. Profi vagyok, meg kell felelnem a klub kíván a l m a i nak, otthon pedig az anyaszerepnek. Szerencsés az edzésbeosztás, ritkán adódik úgy, hogy a délutánokat nem a fiammal töltöm.

Ő hogy érzi magát Brnóban?

Remekül. Alkalmazkodóképes gyerek, már itt is vannak barátai, angol óvodába jár, tetszik neki a város.

Férje, Sztojan Ivkovics a férfiválogatott szövetségi kapitánya, és a Pécs szakmai igazgatója. Gyakran találkoznak?

Teljesen változó. Van, amikor két hétig nem tud hozzánk jönni, van amikor öt napot itt van egyhuzamban. Ám nem kell azt hinni, hogy ezt megsínyli a kapcsolatunk, néha még jót is tesz a távolság.

Levezetésnek tekinti a mostani és a következő szezont?

Nem így fogalmaznék. Igaz, mennyiségileg kevesebbet kosarazok, mint mondjuk öt éve, de minőségileg kiváló együttesben vagyok, amellyel final fourt játszhatok. Nem lenne hiányérzetem, ha holnap abba kellene hagynom, akkor is elégedett lennék a pályafutásommal. Nyertem Euroligát a francia Valenciennes-nel, francia és magyar bajnok vagyok, nincs okom panaszra. Jövő nyáron lejár a szerződésem, utána már tényleg főállású anya leszek.

Legfrissebb hírek

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, Kós Hubert negyedik 100 pillangón! – videó

Úszás
10 perce

120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea; távozott Tóth Alex török csapattársa – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
41 perce

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
48 perce

Vizes Eb: Milák Kristóf vállalja a váltót – irány a dobogó?

Úszás
1 órája

Versenylista futóínyenceknek Kozma Rolandtól: Daráló, Julian Alps és A Kör

Csupasport
1 órája

Kovács Mátyás csapattársa lehet Gruber Zsombor – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 órája

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
2 órája

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
2 órája