Orült Honvéd-hajrá

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2008.03.27. 00:32
Címkék
Negyedórával a vége előtt még nagy bajban volt a Honvéd, ám a hajrában három gólt is rúgtak a piros-fehér-feketék, így látszólag könnyedén kerültek a legjobb négy közé. Hangsúlyozzuk: látszólag.

A Magyar Kupa egyik „Barns leyja” (a másik egyébként a Gyirmót), az előző két körben egyaránt első ligás egyletet búcsúztató Kazincbarcika már a hetedik percben a Honvéd-fanok arcára fagyasztotta a vigyort, amit a Vasas kiesésének érzelemmentes bejelentése pingált néhány másodperccel korábban a fizimiskákra: az évődésnek (a legszebb öröm a káröröm, nemdebár?) tényszerűen Kovács Péter látványos gólja vetett véget.

Mellesleg nem kellett négyszázhúszig elszámolnunk az első vendéghelyzetig (az utóbb sérülés miatt lecserélt Engi Tamás életerős lökete után Tóth Iván figyelemre érdemes mozdulatsort elővezetve foglaltatta Honvédimába a nevét), avagy az NB II Keleti csoportjában a hatodik helyen álló borsodiak olyan magától értetődő agilitással kezdték a negyeddöntő visszavágóját, mint azt a boldogabb nyugati vagy keleti futballkultúrákba „született”, tévében látott egyletektől megszoktuk.

Az első, a kispestiek vezetőedzőjének szánt „Supka, takarodj!” beszólás nagyjából húsz másodperccel követte a barcikaiak vezető gólját, a magányos kiabáló pedig mindent összevetve ugyanennyi idő elteltével már a kijárat felé bandukolt – az ez esetben escortszolgálatot is teljesítő biztonságiak társaságában. Mivel a közvetlenül a szünet előtt rákezdő, masszívabb létszámú kórust már nem lehetett ilyen egyszerű eszközökkel elhallgattatni, sem leszerelni, a szurkolást egyébként alapfokon űző urak a helyükön maradtak. A vendéglátók pedig hátrányban, mivel a szimpla rövid passzokkal operáló Kazincbarcika Abass kapitális védelmi hiba után szerzett találata után a félidő hajrájában visszavette a vezetést, ergo a Honvédnak a kiírás értelmében ismét két gól kellett a továbbjutáshoz – apró kiegészítés: közben többet már nem kaphatott…

Nem kapott – viszont lőtt hármat.

Egyrészt, mert a rivális játékosai a második félidő közepére elkészültek erejükkel (mellesleg ez a negyeddöntő sajnos nem volt csúcskategóriás előadás), másrészt pedig Supka Attila a csereként pályára küldött George Gebro lehívásával átállt a háromvédős, háromcsatáros sémára, ami alig több mint negyedóra alatt eredményre vezetett. Végső soron Odrobéna Péter kiállítását is ebbe a vonulatba sorolhatjuk, amivel végképp kicsúszott a talaj a borsodiak talpa alól.

Persze lehet, hogy Supka Attila is megszédült a lefújás pillanatában elhangzó, távozását követelő „állandó szókapcsolat” hallatán.

Pedig nyert – és továbbjutott a Honvéd.

Igaz, flúgos futam után.

Legfrissebb hírek

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Népsport
5 perce

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
34 perce

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
7 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
7 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
7 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
7 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik