Licenc, pénz, szabály – de hol az igazság?

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.04.02. 01:15
Címkék

Keddi számunkban hossza san fejtegettük, mi a helyzet a magyar edzőképzésben, megpróbáltunk képet adni a jelenleg Európában és hazánkban érvényben lévő aktuális szabályokról, ám a helyzet bonyolultabb, mint gondoltuk. A cikk megjelenését követően Varga István, a magyar edzőképzés korábbi vezetője több ellentmondásra is felhívta figyelmünket. A jelenleg a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgóakadémia vezetőjeként dolgozó szakember szerint az MLSZ vezetői ugyanis maguk alatt vágják a fát.

Ami talán a legfontosabb: egy 2004-es kormányrendelet kimondja, hogy „...2008. január 1-jétől a labdarúgásban csak azok a sportszakemberek dolgozhatnak a különböző szinteken, akiknek államilag elismert diplomájuk van”.

Magyarán, nem elég az UEFA-diploma, a kispadra csak azok az edzők ülhetnek le, akik az Európai Labdarúgószövetség diplomája mellé a Testnevelési Egyetem (TF) szervezésében a közelmúltban beindított tanfolyamot is elvégzik.

Tiszta sor, Varga István szerint azonban az a bökkenő, hogy a kormányrendelet annak idején ugyan valóban megszületett, ám mivel az UEFA A-, B- és pro diplomáját azóta államilag akkreditálták (azaz megszerzői OKJ-s végzettséget kapnak), tévesen állítja az MLSZ, hogy az edzők a TF-es tanfolyamot is kötelesek elvégezni diplomájuk mellé. Varga István szerint az egész nem más, mint újabb bőr lehúzása a trénerekről.

„Rengeteg edző hívott az utóbbi időben, mindenki azt kérdezte tőlem, beiratkozzon-e a tanfolyamra, vagy sem – mondta Varga István. – Elmondtam nekik, szerintem csak akkor tegyék, ha a külföldi edzőképzés megköveteli. Addig viszont felesleges.”

Az említett tanfolyam egyébként információnk szerint kilencvenezer forintjukba kerül az edzőknek.

Varga István amondó, ha az MLSZ-ben a rend, fegyelem, törvényesség nevében minden szabályt betartanának, akkor Várhidi Péter aligha lehetne most szövetségi kapitány. A 49 éves szakembernek ugyanis „mindössze” UEFA pro diplomája van, szakedzői végzettsége nincs. Sőt Sisa Tiboron kívül egyetlen edző sem dolgozhatna az MLSZ-ben.

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: simán nyert otthon a Ferencváros

Vízilabda
2 perce

NB I: kölcsönadta elefántcsontparti támadóját a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
8 perce

Joan Laporta klubelnök meghívta a Barcelona díszpáholyába a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlót

Minden más foci
14 perce

A svájci női jégkorongozóknál is felbukkant a norovírus

Téli olimpia 2026
37 perce

Fradi-fieszta Fehérváron – jégkorong Magyar Kupa, képösszeállítás

Képes Sport
48 perce

Svájci arany lesiklásban, de Odermatt a dobogóra sem fért fel

Téli olimpia 2026
51 perce

Sztárok, x-faktorok, a helyszín – infografikán minden, amit a 60. Super Bowl előtt tudni érdemes

Képes Sport
1 órája

NB I: Diósgyőr–ETO

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik