Ötös győzelmi széria

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.04.07. 23:47
Címkék

Az egy füst alatt letudott tulaj donos- és edzőváltás a jelek szerint Magyarországon olykor kisebbfajta csodákra képes: a Soproni Liga őszi idényét a kilencedik helyen záró FC Fehérvár a tavaszi tabellán a második, öszszességében pedig kettőt javított november végi pozícióján a piros-kék együttes.

A cége révén főtulajdonos Garancsi István, a sportigazgatói posztra „igazolt” Mezey György, valamint a vezetőedzővé emelt Disztl László színre lépésével, vagy inkább a fizetések, arculatátviteli juttatások határidős átutalásával párhuzamosan a két évvel ezelőtt Magyar Kupát nyerő csapat eredményességi mutatói annak ellenére is jelentősen javultak, hogy a keret számottevően nem erősödött.

Mario Bozsics (Újpest) és Vayer Gábor (LKS Lódz) távozásával Lázár Pál, Polonkai Attila és Sifter Tamás érkezését érdemes szembeállítani, a többiek – köztük a csapatát látványos öngóllal a Magyar Kupából „kilövő”, a múlt héten fegyelmi vétség miatt eltanácsolt Pavol Durica – ugyanis eddig nem sok vizet zavartak az őszi ötös győzelmi sorozatot a jövő héten beállító együttesnél, azaz alig jutottak lehetőséghez.

A megelőlegezett bizalom a programból adódik: a 23. fordulóban a Fehérvár a bajnokságból kizárt Sopronnal (nem) játszik, ami esetünkben automatikus három pontot jelent a az egykori UEFA-kupa-döntősnek.

Az előző szakvezető, Marijan Vlak nevéhez köthető, a döbbenetes gazdasági káosz közepette bemutatott őszi „mars” egyébiránt felülírható: a tavaszi listán első Győr két vállra fektetése két hét múlva rekordot szülne. Esetleg a nézőtéren is – győzelmek ide vagy oda, a Fehérvár fellépéseire másfél-kétezer szurkolónál többen nem kíváncsiak.

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: simán nyert otthon a Ferencváros

Vízilabda
3 perce

NB I: kölcsönadta elefántcsontparti támadóját a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
8 perce

Joan Laporta klubelnök meghívta a Barcelona díszpáholyába a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlót

Minden más foci
15 perce

A svájci női jégkorongozóknál is felbukkant a norovírus

Téli olimpia 2026
37 perce

Fradi-fieszta Fehérváron – jégkorong Magyar Kupa, képösszeállítás

Képes Sport
48 perce

Svájci arany lesiklásban, de Odermatt a dobogóra sem fért fel

Téli olimpia 2026
52 perce

Sztárok, x-faktorok, a helyszín – infografikán minden, amit a 60. Super Bowl előtt tudni érdemes

Képes Sport
1 órája

NB I: Diósgyőr–ETO

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik