Most akkor kapitány vagy nem kapitány?

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
2008.04.09. 00:16
Címkék
Miközben a női vonalon Rátgéber László már a múlt hónap elején szignálta megállapodását, méghozzá ünnepélyes keretek között, Sztojan Ivkovics, a férfiválogatott élére kinevezett szövetségi kapitány még mindig nem írta alá amúgy két esztendőre szóló szerződését. Sőt azt állítja: nem is akarja ellátni kézjegyével.

Úgy gondolom, a mostani ál lapotok nem viszik a magyar kosárlabdát előre – mondta a PVSK-Expo Center Pécs szakmai igazgatójaként is tevékenykedő szakvezető, Sztojan Ivkovics. – Tavaly elkezdődött egy folyamat, amikor a szövetség biztosította, hogy legyenek magyar játékosok a pályán, ám úgy érzem, ennek a pozitív tendenciának sajnos vége.

Miből vonta le ezt a következtetést?

Információim szerint a klubok ragaszkodnak hozzá, hogy továbbra is négy külföldinél legyen meghúzva a határ, sőt egyes hírek szerint azt akarják, hogy akár az összes légiós amerikai lehessen. Aminek biztosan vannak előnyös oldalai a bajnokság szempontjából, csak tavaly, amikor szövetségi kapitány lettem, ígéretet tettem, hogy azért harcolok, hogy minél több magyar kapjon munkát, mert másképp értelmetlen az én szerepem. Ha ugyanis marad, ami volt, ha nem változik a rendszer, bárki el tudja látni a kapitányi feladatkört.

Azaz akkor visszamondja a megbízatást?

Igen, mert nem lesz, aki két év múlva a válogatottban játszszon.

Ezek szerint a légiósszám csökkentése volt az egyik alapfeltétele?

Az én feltételem az volt, hogy Sterbenz Tamás főtitkár úr, Berényi János elnök úr, valamint Nyerges Zsolt alelnök úr és úgy általában az egész szövetség támogassa a törekvésem, amelynek azt a mottót adhatnám, hogy „Magyarországot a magyaroknak”. Persze tudom, ez egy nap alatt nem megy, ezért azt kértem, legyen pontosan meghatározva, a következő két idényben, amíg nekünk ki kell harcolnunk az Adivízióban való bentmaradást, mi lesz a magyar játékosok sorsa. Legyen rend a magyar bajnokságban, legyenek szabályozva a külföldi licencek, mert szerintem képtelenség, hogy egy csapat huszonvalahány külföldit cserélhessen egy bajnokságon belül. Létezik a szakmai bizottság, és én úgy gondolom, a ligának figyelembe kellene vennie a véleményét.

Akkor kirakatcsapatunk , azaz a férfiválogatott most lóg a levegőben?

Nem, mert bár nem írtam alá, közben dolgozunk, hogy minél színvonalasabb legyen a nyári felkészülés programja. Tehát nem áll a munka, de ha nem látom, hogy játékosaimnak meglesz a munkahelyük a következő két évben, átadom a helyem valaki másnak.

Konkretizáljuk: mi kell ahhoz, hogy aláírjon?

Az, hogy mondják ki, sőt rögzítsék: a következő évadban vagy legkésőbb egy év múlva a bajnoki mérkőzéseken legalább két magyarnak kell egyszerre a pályán lennie, különben nem lesz új arc a magyar válogatottban. Az idén például mindössze egyetlen játékos érte el a válogatott szintet: a falcós Váradi Kornél. És ha esetleg megtörténne, hogy Németh István, Báder Márton vagy Simon Balázs valamiért azt mondaná: nem jön a keretbe, akár három újságírót is meghívhatnék a helyükre.

Legfrissebb hírek

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, Kós Hubert negyedik 100 pillangón! – videó

Úszás
8 perce

120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea; távozott Tóth Alex török csapattársa – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
39 perce

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
46 perce

Vizes Eb: Milák Kristóf vállalja a váltót – irány a dobogó?

Úszás
1 órája

Versenylista futóínyenceknek Kozma Rolandtól: Daráló, Julian Alps és A Kör

Csupasport
1 órája

Kovács Mátyás csapattársa lehet Gruber Zsombor – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 órája

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
2 órája

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
2 órája