Semmit sem bánt meg

T. A.T. A.
2008.04.09. 00:16
Címkék

Nem véletlenül mondják az ókori kocsiversenyekkel párhuzamot vonva, hogy a ralisok modern korunk hősei. Benik Balázs a hétvégén úgy nyerte meg az idénynyitó Eger-ralit, hogy közben a jobb kezét többször át kellett kötni nedvedző égési sérülései miatt, amelyet egy háztartási balesetben a forró olaj okozott. Összeszorított foggal küzdötte végig a hétvégét, panasz nélkül. A győztesnek azonban szabad panaszkodni, úgyhogy kíváncsiak voltunk a viszontagságaira.

Mondják, a fájdalom mindig a verseny másnapján jelentkezik. Szóval: hogy van?

Most jövök a gyógyszertárból. Lassan ipari mennyiségben vásárolom a Betadine-oldatot és a kötszert. Reggel a kórházban is voltam, s bár az orvosaim nagyon örültek a győzelmemnek, azt azért hozzátették: a kezemnek nem használt túl sokat a terhelés, ami a versenyen érte.

Mennyi idő még a gyógyulás?

Operációra lesz szükség, úgyhogy a Miskolc-raliig biztos nem kerül rá sor, de bízom benne, hogy addigra már nem fáj ennyire. Ott már szeretném úgy szorítani a kormányt, ahogy bírom, és maximálisan a versenyzésre koncentrálni.

Most nem sikerült?

Nem igazán. Az első nap második szakaszán megerőltettem, attól kezdve kénytelen voltam visszavenni, mert nagyon fájt. Ráadásul az esti gyorsasági szakaszon a ködben lementünk az útról, és miközben azon igyekeztem, hogy visszakormányozzam az autót, belenyúltam a sebbe. Ordítottam a fájdalomtól. Na, az a szakasz már nem hiányzott, mert míg a többin az adrenalin feledtette a fájdalmat, ott már nem voltam képes átlendülni rajta.

Hány százalékon autózott?

Nem tudom, de nem százon. Tisztában vagyok vele, hogy nem mi nyertük a legtöbb gyorsaságit, és azzal is, hogy az eső jól jött nekünk, mert nem ment szét úgy a kezem. Ha végig száraz lett volna az út, nem biztos, hogy kibírom.

A sérülések listáján dobogós a mostani?

A legsúlyosabb még gokartos koromban történt, összezártak előttem a vetélytársak, a gépemmel együtt a levegőbe repültem százharmincas tempónál, és a hátamon csúsztam, miközben a gokart rajtam landolt. Akkor itt-ott beleégett a bőrömbe a tűzálló overall, ki kellett operálni, úgyhogy a Betadine-oldatot most „jó ismerősként” üdvözöltem. De visszatérve a kérdésre, a mostani sérülés és fájdalom is dobogós helyen van.

Csak egyet mondjon meg: megérte a szenvedés?

Abszolút. Újra elrajtolnék.

Legfrissebb hírek

Rayan a japánokról: Nem tudom, ki a legjobb játékosuk, meg kellene néznem a videókat

Foci vb 2026
12 perce

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
35 perce

Ezért tarthatnak Japánban a 11-es rúgásoktól – videó

Foci vb 2026
35 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: Jesse Marsch hollywoodi filmekbe illő beszédet mondott Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

Női röplabda Extraliga: Megvan, mikor rajtol az új idény

Röplabda
1 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
1 órája

Zico a brazilok kiesése esetén sem lenne szomorú

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik