Kálovics: olimpiai B-szint

M. A.M. A.
2008.04.13. 00:58
Címkék

Századik alkalommal rendezték meg szombaton a mezei futók bajnokságát, amelynek ismét Nadap adott otthont. A férfiaknál 6 kilométeren és 12 kilométeren is pécsi siker született, a rövidebb távot Tóth László, a hosszabbat Bene Barnabás nyerte meg. A magabiztosan versenyző Tóth ugyanazt a taktikát alkalmazta, mint egy évvel korábban, a második körben megiramodott, és lerázta riválisait. A korábbi edzőjéhez alig egy hónappal ezelőtt visszatérő Bene ugyancsak jó formában érezte magát, de kicsit tartott a megméretéstől. Félt, hogy kiújul korábbi sérülése, s nem szerette volna túlzottan kifutni magát. Erre nem is volt szükség, 8 kilométer megtétele után könnyedén lépett el ellenfeleitől, s a másfél évvel ezelőtti mezei futó Eb után először állhatott a dobogó legfelső fokára. A szakemberek ugyan tudták, hogy Tusai Brigitta a női verseny esélyese, a többséget mégis meglepte, ahogyan a kétgyerekes családanya futott. Magabiztos győzelmet aratott, kár, hogy a 10 000 méteres Európa-kupát éppen ezen a napon rendezték, így nem tudtuk meg, mi lett volna a sorrend, ha Kálovics Anikó és Papp Krisztina is itt rajtol. Ők azonban Isztambulban léptek pályára, ahol Kálovics negyedik lett, 32:09.02-es ideje olimpiai B-szintet jelent. Papp feladta a versenyt.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
2 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
2 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
2 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
2 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
2 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
3 órája