Több érdeklődő, mint szék

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.04.17. 00:30
Címkék

A Magyar Sport Háza konferenciatermébe invitált vendégek jelentős része már helyet sem tudott foglalni azon a konferencián, amelyet a MOB és a Magyar Edzők Társasága rendezett szerdán – ugyanis nem volt annyi szék, ahányan kíváncsiak voltak az eseményre. A téma – teljesítménydiagnosztika és formaidőzítés – vonzotta a hazai szakembereket. Nem is csalódtak, hiszen Ormai László, a MET elnöke megnyitója után kitűnő előadást hallhattak dr. Györe Istvántól, az Országos Sportegészségügyi Intézet osztályvezető főorvosától, aki munkatársaival a teljesítménydiagnosztikai vizsgálatok tapasztalatainak átadásával segíti az edzők munkáját. A jeles vendég, a Cardiffi Egyetem Teljesítményelemző Központjának igazgatója, Mike Hughes professzor kivetítő segítségével szemléltette azon sportteljesítmények elemzését, amelyeket a gyakorlati tapasztalatok révén szerzett. Dr. Petrekanits Máté, a TF Terhelésélettani Laboratóriumának vezetője a formaidőzítésről tartott előadást. A meghívottak – edzők és a sportban dolgozó szakemberek – is igencsak aktívak voltak, az előadók nem győztek válaszolni a záporozó kérdésekre.

Legfrissebb hírek

Statisztikák: Balogun elit társasághoz csatlakozott, Pochettino amerikai történelmet írt

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Kane duplázott; Belgium drámai meccsen ment tovább – a 21. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

Pocchettino: Mindenki számára nehéz ellenfél leszünk

Foci vb 2026
1 órája

A harmadik társházigazda is nyert – az Egyesült Államok is továbbjutott

Foci vb 2026
2 órája

Balogun gólt lőtt, majd pirosat kapott, de az USA tíz emberrel is felülmúlta a bosnyákokat

Foci vb 2026
2 órája

Videó: emiatt állították ki az amerikaiak hősét, nem lehet ott a Belgium elleni nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
2 órája

Videó: Balogun gólt szerzett, majd LeBron James ikonikus mozdulatával ünnepelt

Foci vb 2026
2 órája

Balogun góljával vezet a szünetben az Egyesült Államok

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik