A jó futballra garanciát ad

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2008.04.20. 00:54
Címkék
A Soproni Liga tavaszi szezonjában eddig egyszer (a Kaposvártól) vereséget szenvedő Fehérvár az idén még hibátlan ETO-t fogadja. A vendéglátó a csapat házi gólkirályára, a bajnokságban eddig kilenc találatot szerző Sitku Illés hatékonyságára is építhet: az agilis támadó a Fehérvár pályán szerzett tíz tavaszi góljából négyet jegyez. Megbeszélték, melyikük számlájához csapják hozzá a bajnokságtól visszalépő Sopron elleni virtuális mesterhármast?

Az öltözőben mindenki a magáénak akarta tudni a „gólokat”, magától értetődően én is, elvégre amellett, hogy nyer a csapat, az a legfontosabb, hogy én legyek a gólszerző – felelte nevetve Sitku Illés, az FC Fehérvár támadója. – A viccet félretéve: ugrattuk egymást, ám a lényeg, hogy játék nélkül ugyan, de három ponttal többünk van, mint egy héttel korábban.

Impozáns a tavaszi bajnoki mérlegük: az MLSZdöntés értelmében járó, Sopron elleni három pont mellett ötször győztesen, egyszer-egyszer vesztesen, illetve döntetlennel vonultak le a pályáról. A klub anyagi konszolidációjának következménye az előretörés?

Vegyük példaként a Győrt, a Honvédot, a Debrecent, azaz ahol nyugodt a háttér, ott előbb-utóbb eredmény is lesz. Nagy könnyebbség, hogy nem azzal kell foglalkoznunk, este mit eszünk. Ez azért jelentős hajtóerő.

Lehet tisztán szakmai síkra terelni a beszélgetést, kizárólag az edzőkre szűkítve a kérdést?

Az előző fél évet a bizonytalanság, a hercehurca miatt nehéz objektíven megítélni. A csapatén biztosan, de talán az én teljesítményemen is látszik a fejlődés, amely alapvetően a kiszámíthatóságnak köszönhető.

Kikerülte a felvetést, tehát: mennyiben tér el módszereiben, habitusában Disztl László az őszi főnök Marijan Vlaktól?

Két különböző karakterről van szó, ami viszont közös bennük: mindkettő szót ért a játékosokkal.

Tudja, mikor vesztett legutóbb bajnokit a szombati rivális ETO?

Augusztus végén, az elmaradt Nyíregyháza elleni mérkőzése pótlásakor. Ha jól számoltam, tizenhét forduló


folytatás...
Legfrissebb hírek

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Népsport
10 perce

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
39 perce

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
7 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
7 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
7 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
7 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik